A South China Morning Post beszámolója szerint Tajvan bemutatta a legelső generációját annak az akkumulátorral működő exoszkeleton öltözéknek, amelynek célja, hogy látványosan feljavítsa a katonák fizikai állóképességét, és növelje mobilitásukat a különféle műveletek során. Ez elvileg az olyan misszióknál is érdekes, amelyek során a hadsereg katasztrófavédelmi feladatokat lát el, de a bejelentést mégis mindenki a Tajvani-szorosnál megnövekedett feszültséggel köti össze, ahol a kínai hadgyakorlatok és légtérsértések nemzetközi szinten is aggodalmat keltenek.
Az 1.0-s verziójú gépesített öltözet egy négyéves, összesen 160 millió tajvani új dollárba (nagyjából 5,74 millió amerikai dollárba) kerülő fejlesztési projekt eredménye, amelyet a szigetország legjelentősebb katonai k+f intézménye, a National Chung-Shan Institute of Science and Technology (NCSIST) gondozott. Az első ránázésre szerény költségvetésű "Taiwan Ironman" programban most egy alsótestre szerelhető váz gyártásáról lesz szó, ami a lap szerint már a szigetország törvényhozásához felülvizsgálatra benyújtott 2022-es költségvetési javaslatban is szerepel.
Az SCMP a projekt vezető fejlesztőjét idézi, aki szerint az exoszkeleton (vagyis külső robotváz) ebben az esetben a nagy távolságokra terheket szállító felhasználókat támogatja azáltal, hogy csökkenti a láb- és csípőízületek terhelését a terepműveletek során, a lőszerek és a nehézfegyverzet mozgatásakor, vagy akár a mentőakciók alatt. A térd állóképességének ilyen módon való javítása a terhekkel együtt is lehetővé teszi, hogy a katonák óránként 6 kilométert tegyenek meg anélkül, hogy kikészítenék magukat a cipekedéssel.
A túloldalon is ugyanezen dolgoznak
A robotizált öltönyöket egy olyan lítiumos akkumulátormodul táplálja, amely egyetlen feltöltéssel több mint 6 órán keresztül biztosítja a szerkezet működését, de a tervek szerint 2023-ig kifejlesztenék a 2.0-s verziót is, amivel nyilván az üzemidő növelését is megcélozzák. Az a modell már nem kevesebb mint 100 kilogrammos terhek folyamatos mozgatására adna módot a katonáknak, vagyis a háborús helyzetekben akár egymaguk szállíthatnák a mozgásképtelen sebesülteket is. Elvileg minden robotvázat az adott felhasználóra szabnak, amit a kutatók azzal könnyítenének meg, hogy egész pontosan felmérik a tajvani katonák átlagos méreteit.
Az exoszkeletonok alkalmazásával egyébként már kísérleteznek bizonyos gyártóvállalatoknál, így például a járműipari cégeknél, és mások mellett az amerikai, a kanadai vagy a japán hadsereg is évek óta szövögeti a velük kapcsolatos terveit. Az ilyen eszközöket fejlesztő cégek többsége azonban a teljes testre szerelhető megoldásokban gondolkodik, amelyek egyelőre túl nagyok, zajosak és rengeteget fogyasztanak, ezért elsősorban logisztikai feladatok ellátásában, nehéz berendezések mozgatásában segíthetik a katonákat.
A tajvani védelmi minisztérium szóvivője mindenesetre azt várja a fejlesztésektől, hogy azok érdemben növelik majd a szigetország csapatainak műveleti hatékonyság. Az SCMP felhívja rá a figyelmet, hogy a Tajvannal szemben álló Kínában is az idén mutattak be egy olyan prototípust, amelyik 20 kilogrammal növelné a katonák teherbírását, egyúttal pedig csökkentené a sérülések kockázatát is a nehéz tárgyak emelgetése miatt. A Kínai Központi Televízió (CCTV) tudósítója szerint, aki kipróbálhatta az exoszkeletont, az ottani modell is könnyű, és nem korlátozza a viselőjét sem a szabad mozgásban.
Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól
A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak