A techmilliárdos közösségi platformjának elérhetőségével tegnap komoly gondok akadtak. A tulajdonos szerint mindezt egy jelentős szereplő vagy ország által generált kibertámadás okozta.
Hirdetés
 

Magyar idő szerint tegnap dél körültől világszerte sok felhasználónál vált használhatatlanná az Elon Musk által megvett és immár X néven futó közösségi hálózat. Az egykori Twitternél a 2022-es hatalomátvétel óta több komoly szolgáltatáskiesést regisztráltak, de a mostaninak akár világpolitikai következményei is lehetnek az első nyilatkozatok alapján. 

A platform tegnap hosszú órákon keresztül bizonyult elérhetetlennek számos régióban, az ezerszám érkező felhasználói jelentések szerint sem a mobil applikáció, sem a webes felület nem tudta megfelelően kiszolgálni a lekéréseket. Az ügyben aztán megszólalt Musk is, aki egy korábbi esettel ellentétben nem azt közölte, hogy nála működik.

A vezérigazgató elsőként arról írt, hogy az X masszív kibertámadás célpontja éppen. És ugyan rendszerüket napi szinten érik támadások, de ez a mostani eset kiemelkedik, mivel a jelek szerint egy nagy, összehangolt csoport és/vagy egy ország állhat a hátterében.

A Donald Trump elnökválasztási kampányát teljes mellszélességgel (és több száz millió dollárral) támogató techmilliárdos nem sokkal később a Fox Businessnek nyilatkozva már arra is utalt, hogy ez a bizonyos ország Ukrajna lehet. Mindezt egy későbbi bejegyzésben azzal igyekezett alátámasztani, hogy ugyan "nem tudják biztosan, mi történt", de a kibertámadást ukrán IP-címeken keresztül bonyolították.

Politikai és valódi csatározások

Musk kibertámadással kapcsolatos állításait érdemes némi fenntartással kezelni, hiszen a múltban is előszeretettel hivatkozott hekkertámadásra, miközben a hibákért leginkább az infrastruktúra hiányossága, illetve az azt kezelő személyzet limitált száma volt okolható. Elég csak a tavalyi, Trumppal készített élő interjút említeni, ami tragikus gyorsasággal omlott össze. Ezt Musk többször is túlterheléses támadással magyarázta, ám a The Verge belső forrásai szerint szó sem volt ilyesmiről.

De még ha ezúttal tényleg kibertámadás is történt, az IP-címek földrajzi elhelyezkedése aligha tekinthető perdöntő bizonyítéknak, hiszen azokat akár megtévesztési célból is használhatták az esetlegesen teljesen máshol lévő valódi elkövetők.

Mindenesetre azt sem lehet kizárni, hogy ténylegesen ukránok állnak a háttérben, mivel Musk az utóbbi időben mindent megtesz azért, hogy népszerűségét a nullára szorítsa a három éve Oroszország támadása alatt álló országban. A Trump és Zelenszkíj között kialakuló konfliktus miatt Musk többször nyilvánosan és hangosan kritizálta az ukrán elnököt, miközben a hétvégén arról posztolt, hogy a teljes ukrán front összeomlana, ha kikapcsolná a Starlink internetes hálózatot, amit a szintén a tulajdonában lévő SpaceX szolgáltat (és amiért Musk vállalata jelentős összegeket kap többek között európai országoktól is). A helyzet elmérgesedését jól jellemzi, hogy Musk árulónak titulált egy demokrata szenátort, mert az a közelmúltban Ukrajnába látogatott és az ország további támogatására buzdított.

Biztonság

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.