Új alapokra helyezi együttműködését a Microsoft és az OpenAI, jelentette be hétfőn a két vállalat. A Microsoft közleménye azonban hangsúlyozza: Redmond továbbra is a ChatGPT fejlesztőjének elsődleges felhőpartnere, és az OpenAI termékei először az Azure-on fognak megjelenni. Ez alól csak azok a fejlesztések jelentenek kivételt, melyeket a Microsoft nem tud vagy nem akar támogatni. A Microsoft ugyan továbbra is 2032-ig rendelkezik az OpenAI szellemi tulajdonának (modellek, termékek) licenceivel, ám már nem kizárólagosan.
A Microsoft az OpenAI fő részvényeseként folyik bele a vállalat életébe, így az annak megfelelő jogok és kötelezettségek vonatkoznak rá. A két cég közötti pénzügyi kapcsolatot azonban átalakítják. Eszerint a Microsoft a továbbiakban nem fizet bevételrészesedést az OpenAI-nak, míg az OpenAI a másik irányba 2030-ig fizet ugyanakkora százalékot, mint eddig, de csak bizonyos összeghatárig.
Ez alapján a bevételmegosztás a jövőben úgy alakul, hogy a Microsoft továbbra is megkapja minden ChatGPT-előfizetés egy bizonyos részét (a CNBC szerint 20 százalékát), míg ha valaki az Azure-on használ valamilyen OpenAI-modellt, abból Sam Altmanék már nem részesednek.
Nem is olyan óvatos távolodás?
A Microsoft az OpenAI egyik legrégebbi támogatója, 2019 óta több mint 13 milliárd dollárt fektetett be a vállalatba, 2023-ban például egy meglehetősen bonyolult struktúrájú 10 milliárdos támogatási keretmegállapodást kötöttek.
A szoros kapcsolat azonban mára mintha mindkét fél részére kényelmetlenné vált volna. A Microsoft életében az MI-céget plusz kockázati elemként kezdték értékelni a befektetők. Az ez év januári eredményjelentés például fantasztikusan jó számokat mutatott, utána mégis megzuhant a vállalat árfolyama. Az elemzők ugyanis úgy ítélték meg, hogy a Microsoft üzlete egyre inkább kiszolgáltatott a nagy MI-fejlesztőknek, köztük az OpenAI-nak.
Redmondban egy ideje érlelődött, hogy az MI-ben is önállósodnának. 2024-ben leigazolták a DeepMind társalapítóját, Mustafa Suleymant, hogy építse fel a Microsoft saját MI-üzletágát. Suleyman egy idén februárban adott interjújában ki is mondta a stratégia lényegét: "valódi önellátásra" törekszenek, aminek sarkalatos pontja, hogy az OpenAI-tól független hatékony alapmodelleket kell fejleszteni.
A házasság ma már az OpenAI-nak sem ideális. A bevételei még mindig nem növekszenek olyan tempóban, mint a kiadások, ezért kell Altmanéknak nagyobb szabadság, hogy minden lehetséges partnert és üzletet megcsípjenek. És bár ők az egyik kedvezményezettjei Donald Trump nagyszabású projektjének, amelynek során 500 milliárd dollárból építenének az USA-nak MI-infrastruktúrát, a pénz egyelőre csak ígéret.
Emellett igyekeznek nagybefektetőket is találni: az Amazonnal például februárban kötöttek stratégiai partnerséget, amelynek értelmében az Amazon akár 50 milliárd dollárt is fektethet az OpenAI-ba, és kizárólagos külső felhőszolgáltatója lesz az OpenAI Frontier nevű vállalati platformjának.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?