A felvásárlás lezárása után is folytatja a pénzszerzéssel egybekötött profiltisztítást a Dell, pontosabban szeptember 7-étől Dell-EMC. Korábban eladta a IT-szolgáltatási üzletágát, majd jött a szoftverüzlet, a felvásárlás lezárása után pedig az ilyenkor törvényszerű leépítések belengetése.
A felvásárlással azonban újabb eladható tételek is keletkeztek. Így a napokban jelentették be, hogy eladják az EMC teljes tartalommenedzsment divízióját szoftverekkel és dolgozókkal együtt. A kanadai OpenText 1,62 milliárd dollárt ad a részlegért.
A kanadai vállalat közleménye szerint az egykori EMC részlegének megvásárlásával szélesíteni tudja a vállalati dokumentumkezeléshez kínált portfólióját. Kezébe kerül ugyanis többek között a Documentum, az InfoArchive és a LEAP szoftver is.
Kell a pénz a hiteltörlesztésre
A profiltisztítás és a költségcsökkentés több szempontból is érthető az egyesülés után létrejövő mamutvállalatnál. Egyrészt ott van az a teher, hogy a végső elszámolásnál 58 milliárd dollárra becsült vételár egy jelentős részét hitelből finanszírozták. (Hogy ez milyen irdatlanul nagy összeg, jól mutatja, hogy a Bayer német vegyipari konszern 66 milliárd dollárért szerzi meg a génmódosított szaporítóanyagairól elhíresült Monsanto céget.)
Másrészt két meglehetősen nagy globális szervezetet kell egyesíteni, melynek szinték komoly költségei vannak, még ha az ilyenkor menetrendszerű elépítésektől másfél éves távlatban is évi 1,7 milliárdos megtakarítást remélnek.
Egy évtizede jó ötletnek tűnt
Ahogy azt már korábban lehetett sejteni, az EMC-nek ez a részlege nem lesz hosszú életű, ha lezárják a felvásárlást. A nemzetközi gazdasági lapok már áprilisban arról cikkeztek, hogy a vállalat el fogja adni ECM (Enterprise Content Management) részlegét, amely a 2003-ban 1,7 milliárd dollárért megszerzett Documentumra épült. Információk szerint ugyanis a Dell és az EMC vezetősége nem nagyon talált a részleg átvételében kihasználható szinergiákat.
Amikor az EMC megvásárolta a kaliforniai ECM-céget, akkor épp olyan időszakában volt, hogy szerette volna felfuttatni a szoftveres üzletágát. A Documentumra pedig azért esett a választása – szintén logikusan –, mivel jól illeszkedett az adattároláshoz a dokumentuméletciklus-menedzsment.
A felvásárlást egyébként azzal indokolta a vállalat – ami szintén előre mutatónak tűnt –, hogy a Documentum megoldásaival megoldható lesz a strukturálatlan adatok kezelése. Ennek az adattípusnak a mennyisége nő a leggyorsabban, és ez a típus tartalmazza az információk többségét, tehát az értéke is nő – nyilatkozta akkor az EMC vezére, Joe Tucci.
A mostani vásárlást még jóvá kell hagynia a szabályozó hatóságoknak is, onnantól néhány hónap kell a lezáráshoz. Az OpenText egy évet szán a részleg beolvasztására, melytől a portfólióbővítés mellett új ügyfeleket és új piacokat is remél. Ez utóbbit segítheti az is, hogy stratégiai parnere is lesz a Dell-EMC-nek, aminek keretében bizonyos ügyfeleknél együtt tudnak fellépni.
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?