A magyar leányvállalatot januártól irányító Pintér Szabolcs három kulcspozícióba is új vezetőt nevezett ki.
Hirdetés
 

Új szektorvezetőket nevezett ki az SAP Hungary január 1-étől regnáló ügyvezetője, Pintér Szabolcs. Mint a cég közleménye írja, a közlekedési, a digitális ellátási lánc, valamint a kormányzati szektor eredményessége fontos pillérei a szoftvercég további fejlődésének. E három terület élére érkeznek az új emberek.

A közlekedési szektorért felelős Turóczi Gábor (a fenti képen balra) a cégen belül váltott pozíciót, míg a digitális ellátási láncok üzletágat irányító Szekeres Zoltán (középen) és a kormányzati szektorért felelős dr. Vass Péter (jobbra) kívülről érkezett.

A mindössze 33 éves Turóczi Gábor 2009. óta dolgozik az SAP-nál. Mérnökinformatikusként végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, majd MBA diplomát is szerzett. Közel tíz évig dolgozott a cégnél presales szakértőként. A cég közleménye szerint jelentős szerepe volt abban, hogy az SAP SuccessFactors vált a szoftvercég legsikeresebb felhőmegoldásává Magyarországon. Kinevezése előtt a közlekedési területen látott el presales feladatokat.

Az ellátási láncok divízió élére kinevezett Szekeres Zoltán a Sense/Nettől érkezett, ahol kereskedelmi vezetőként dolgozott. A Budapesti Corvinus Egyetemen diplomát szerzett szakember több mint 12 éve foglalkozik vállalati szoftverek hazai és nemzetközi értékesítésével. Pályáját az AITIA-nál kezdte, ahonnan 2006-ban igazolt a Sense/Nethez. Az SAP nem ismeretlen terep számára, mivel korábbi munkahelyén is számos SAP-s projektet vezetett.

A kormányzati ügyfelekért felelős vezető, dr. Vass Péter a Külkereskedelmi Főiskolán szerzett diplomát, a mesterképzést pedig a Corvinuson végezte, ahol PhD fokozatot is szerzett. Emellett tanult Franciaországban és Cambridge-ben is. Pályájakezdőként dolgozott a Külügyminisztériumban, majd az Országgyűlésben tanácsadóként. 2001-től több mint 10 éven át az AAM tanácsadó cég, majd rövid ideig a MultiContact Consulting üzletág-igazgatója. Az SAP előtt dolgozott az IdomSoftnál, a Tigránál, valamint az Oracle-nél is vezető beosztásban.

Mindhárom szektorvezető Pintér Szabolcsnak tartozik beszámolási kötelezettséggel.

Közösség & HR

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.