A Redditen indult panaszáradat amiatt, hogy a Broadcom bizonyos termékek esetében három évre növelte a minimális előfizetési terminust.

Minimum három évre kell elköteleződniük a VMware-partnereknek, ha meg akarják újítani pl. vSphere licenceiket. Egy "bschmidt25" néven publikáló a Reddit VMware-es threadjében posztolta ki, hogy ezzel akkor szembesültek, amikor szokás szerint meg akarták újítani éves vSphere-előfizetésüket. Mint írja, kizárólag a teljes VMware Cloud Foundation (VCF) csomag esetében lehet éves konstrukciót választani. „Ha Enterprise Plus vagy Standard licencet szeretne, akkor három évre előre kell fizetnie” – írja a redditező.

Mint a Bitport is megírta, a Broadcom a VMware felvásárlásának lezárása után szinte azonnal megkezdte a szoftvergyártó licenckonstrukcióinak átalakítását. Egyik pillanatról a másikra kivezették az örökös licenceket, majd pedig az egyszerűsítés jegyében termékek összecsomagolásával drasztikusan leegyszerűsítették a termékpalettát.

A kisebbeknek még a kiszállást is megnehezíti

Ehhez jön most az, hogy ha valaki nem akarnak három évre elköteleződni a VMware mellett, kénytelenek lesz a számítási, tárolási és hálózati virtualizációt, valamint azokhoz menedzsment- és automatizálási eszközöket is tartalmazó VCF-et választani. Ez különösen azért fájdalmas, mert a licencek amúgy is jelentősen drágultak. Mint "bschmidt25" írja, korábban évente kb. 10 százalékos drágulással (bővüléssel) terveztek, ám tavaly például úgy nőtt az éves előfizetési díj 70 százalékkal, hogy közben a licencmennyiséget csökkentették. Ha pedig most a VCF-et választják, az kb. a tavaly brutálisan megdrágult előfizetés közel háromszorosát jelentené.

Egy hozzászóló szerint a Broadcom ezzel a módszerrel akarja csökkenteni az ügyfélelvándorlást. Sokan tervezik ugyanis (néhányan, köztük például a John Deere, már meg is lépték), hogy átállnak más virtualizációs megoldásra, ám ez hosszú, legalább 6-12 hónapos folyamat, ami alatt nyilvánvalóan szükség lesz a VMware-re. De ha eleve ki kell fizetnie három évre, akkor már a költségek miatt a váltást is kétséges lehet.

A témához hozzászólt egy Vmware-termékeket is forgalmazó VAR (value-added reseller) képviselője is, aki a Broadcomra hárította a felelősséget. Ha egy VAR csak félig is tisztességes, már igyekszik az ügyfele számra megtalálni a kedvező konstrukciót. Ám ha az ügyfélfiók be van kötve a Broadcomhoz is, akkor a fiókhoz rendelnek egy „várható éves bevételt”, amit a Broadcom képviselője nem igazán hajlandó csökkenteni, írta hozzászólásában.

Bejegyzésében magát a konstrukciót is pontosította: a VCF kivételével valóban csak három évre lehet szerződni, de fizetni csak évente kell. Van lehetőség a szerződés felmondására is, ám annak értelemszerűen vannak bizonyos feltételei.

A Reddit-threadet kiszúró The Register beszélt egy névtelenséget kérő VMware-ügyféllel is, aki megerősítette a fórumon leírtakat.

Broadcom: maximális a rugalmasság

A brit lap megkereste a Broadcomot, a cég szóvivője azonban nem kívánta a konkrét ügyet kommentálni. Helyette elküldte Hock Tan egy tavaly nyári blogbejegyzését.

A Broadcom vezérigazgatója a VMware új stratégiáját bemutató posztban az előfizetések időtartamára is kitér. „Rugalmasak és nyitottak vagyunk, az ügyfelek szabadon dönthetnek az előfizetésük hosszáról, akár közvetlenül tőlünk, a Broadcomtól, akár channel partnereken keresztül vásárolnak” – írta a vállalat hivatalos blogján.

Úgy látszik, a Broadcom és a VMware-ügyfelek mást értenek rugalmasság alatt.

Cloud & big data

A Google már néhány éven belül piacosítaná kvantumszámítási alkalmazásait

Mások szerint ilyesmire még jó 20 évet kell várnunk, de a Google szerint már sokkal hamarabb bevethető lesz az új technológia az anyagtudományokban vagy az új energiaforrások kutatásában.
 
Az informatikai rendszerek üzemeltetése és a szoftverfejlesztés egyre kevésbé képzelhető el mesterséges intelligencia nélkül. Honnan indultunk és hol tartunk most, miért vált elavulttá a klasszikus monitoring?

a melléklet támogatója a Dynatrace

Hirdetés

Szakmai nap a jövőálló digitális infrastruktúra jegyében

A digitális infrastruktúra új kihívásai - legyen szó MI megoldásokról, szigorodó fenntarthatósági követelményekről, vagy az reziliens és szünetmentes működésről - szinte minden nagyobb szervezet életében meghatározó szerepet játszanak. Egy szakmai rendezvénysorozat segítségével közelebb kerülhetünk a megoldásokhoz és segítséget kaphatunk az új technológiák sikeres implementálásához.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.