A frissen felvásárolt távközlési szolgáltató élére a cégcsoport általános vezérigazgató-helyettese, Blénessy László kerül.

Az év elején aláírt, majd néhány napja hivatalosan is lezárt Vodafone-akvizíciónak köszönhetően a 4iG Nyrt. az Antenna Hungárián keresztül 51 százalékos, míg a Magyar Állam a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-n keresztül 49 százalékos tulajdonrészt szerzett Magyarország második legnagyobb konvergens távközlési vállalatában.

Az itthoni léptékkel mérve kiemelkedő jelentőségű, összesen 660 milliárd forintos tranzakciót új vezetők kinevezésével igyekszik lekövetni a friss tulajdonos. A 4iG témában kiadott mai sajtóközleménye szerint az igazgatóság a Vodafone Magyarország és a meglévő távközlési portfólió integrációja érdekében új felsővezetőket nevezett ki a cégcsoporthoz frissen csatlakozott társaság, valamint az anyavállalat irányításába. A vezetők feladata a csoporton belüli szinergiák azonosítása és az üzleti működési folyamatok összehangolása lesz.

2023. március 1-től Sacha Dudlert a 4iG transzformációért és integrációért felelős vezérigazgató-helyettesévé nevezik ki, aki az elmúlt egy évben a cégcsoport albán távközlési vállalatainak összeolvadását felügyelte. A Vodafone Magyarország vezérigazgatója Blénessy László, az általános vezérigazgató-helyettes Tábori Tamás, míg a pénzügyi vezérigazgató-helyettes Thurzó Csaba lett.

Blénessy László (képünkön balra) számos informatikai és távközlési vállalat munkatársaként, vezetőjeként dolgozott több évtizedes karrierje során. Első munkahelye a Matáv Pécsi Távközlési Igazgatósága volt, ahol a műszaki területen hálózatfejlesztéssel és tervezéssel foglalkozott, majd 1997-ben csatlakozott a T-Systems elődjéhez, a Daten-Kontorhoz. 2014-től a T-Systems Nagyvállalati Alkalmazásfejlesztési területét irányította Igazgatói pozícióban, majd a Kiemelt Megoldások Vállalati Igazgatója 2017 végéig. 2018-tól az INNObyte vezérigazgatói tanácsadójaként, majd 2020-tól többségi tulajdonosként a kereskedelmi, gyártási folyamatok irányításáért, valamint a stratégia, innováció és üzletfejlesztés területekért felelt.

A 4iG 2020-ban vásárolta meg az INNObyte többségi tulajdonrészét, azóta vezetői pozíciót tölt be a cégcsoportban, tagja az igazgatóságnak. 2022. szeptembere óta a csoport üzleti területeiért felelős általános vezérigazgató-helyettese, továbbá 2023. január 1-től a telekommunikációs portfólió koordinálása is feladatai közé tartozik az Antenna Hungária vezérigazgatójaként.

A Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettesének választott Tábori Tamás (középen) korábban 12,5 évet töltött a távközlési cégnél (2005-2017 között) különböző vezetői pozíciókban. Ezt követően két évig a Magyar Telekom csoportnál dolgozott, a középvállalati üzletág területén, végül a lakossági termékekért felelős tribe leadere volt. 2022-ben csatlakozott a 4iG Csoporthoz a DIGI Magyarország ügyvezető igazgatójaként.

Thurzó Csaba (jobbra), a Vodafone gazdasági vezérigazgató-helyettese több mint 18 év vezetői tapasztalattal rendelkezik, többek között a Forrás Nyrt. mellett a Magyar Posta pénzügyi irányításáért is felelt korábbi pozícióiban.  A 4iG Csoporthoz 2018-ban csatlakozott gazdasági és operatív vezérigazgató-helyettesként, 2022 szeptembere óta a cégcsoport gazdasági általános vezérigazgató-helyettesként koordinálja a hazai és külföldi tagvállalatok pénzügyi-gazdasági működését.

Közösség & HR

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.