Eredetileg öten indultak az IVSZ elnöki pozíciójáért. A szervezet ma délután tartott tisztújító közgyűlésén választott új elnököt.
Minden korábbinál többen jelentkeztek be az Informatikai, Távközközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöki pozíciójára. Laufer Tamás mellett Hegedüs Gábor, a Kancellár.hu vezérigazgatója, Papp István, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója, valamint Papp Péter, a Kancellár.hu elnöke és Budafoki Róbert, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója kezdett kampányba. Papp Péter néhány napja visszalépett Papp István javára.

Mozgalmas három év volt A 2010 tavaszától kezdődő elnöki ciklus mozgalmas három év kezdete volt az IVSZ életében is. Ez nem kis részben szorosan összefüggött a 2010-es kormányváltást követő, és a gazdaságot erősen érintő nagy átalakításokkal, melyeknek sok elem érintette a magyar IKT iparágat, így aktív reakciót követelt a szakma érdekvédelmét is ellátó szervezettől.


A szervezet már a 2010-es választások után aktív szerepet kért – és részben kapott – a szakmapolitikai döntések alakításában. A szervezet bekapcsolódott a Digitális Megújulás Cselekvési Terv végső tartalmának kialakításában is. Erre az időszakra esik többek között a Minősített Informatikai Vállalkozás védjegy bevezetése, de a szervezet aktívan lobbizott azért is, hogy a felsőoktatásban a mérnökképzés prioritást élvezzen, a közbeszerzés hatékonyabb lebonyolítását segítő programokat szervezett. Egyik szakmai műhelyében elkészült a cloud computing hazai terjedését is segítő egységes adatközponti fogalomtár, startup-támogató rendezvényt szervezett, mentorálási programot indított, és még sorolhatnánk.

Nem utolsósorban a változó szerepkörre reagálva változott a szervezet neve, és nőtt a taglétszáma. Mégis többen vélték úgy, hogy új irány kell.

A közgyűlés máshogy döntött A tisztújító közgyűlés azonban másként ítélte meg a helyzetet. Miután a helyszínen további két jelölt, Budafoki Róbert – aki néhány napja lapunknak még cáfolta ebbéli szándékát – és Hegedüs Gábor is bejelentette a visszalépését, a választás az előző ciklus elnökére és Papp Istvánra korlátozódott. Végül a tagság újabb három évre bizalmat szavatott Laufer Tamásnak, aki 76 szavazattal utasította maga mögé a sokak által esélyesebbnek tartott Papp Istvánt, aki végül 58 szavazatot gyűjtött össze.

Ha kíváncsi, mi alapján döntött-e a közgyűlés, olvassa el a jelöltekkel készített körinterjúnkat, melyben kifejtik a szervezet jövőjével kapcsolatos elképzeléseiket.

Az elnökjelöltekkel készített interjúink:
Elnökjelöltek az IVSZ jövőjéről: Budafoki Róbert
Elnökjelöltek az IVSZ jövőjéről: Hegedüs Gábor
Elnökjelöltek az IVSZ jövőjéről: Laufer Tamás
Elnökjelöltek az IVSZ jövőjéről: Papp István
Elnökjelöltek az IVSZ jövőjéről: Papp Péter

A közgyűlés elnökségi tagokat is választott: a multi tagozat élére Veres Zsoltot, az IBM Magyarország vezérigazgatóját, a nagyvállalati tagozat élére dr. Schvarcz Zoltánt, az XAPT elnökét, a kkv tagozat élére Ghymes Balázst, az Answare ügyvezetőjét, a mikro tagozat élére pedig Vicze Gábort, az Econet ügyvezetőjét. Az általános elnökségi tagok közül a közgyűlés újabb cilusra szavazott bizalmat Bojta Jánosnak, a TCORGAN Kft. ügyvezetőjének és Vinnai Balázsnak, az IND ügyvezetőjének. A távozó Bozsó Júlia helyére pedig Budafoki Róbert, a T-Systems vezérigazgatója került.

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.