Első negyedéves bevételét másfélszerezte, a veszteségből pedig szabad szemmel is látható nyereséget csinált a tavaly Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került és alaposan átalakított vállalat.

Jól kalkuláltak azok, akik a tavalyi felvásárlásról felröppenő pletykák hatására betáraztak a 4iG Nyrt. részvényeiből. Mint azt a Bitport is megírta, az Opus és a Konzum két alapja 2018 júniusában szerzett 50 százalékot meghaladó többségi befolyást az informatikai vállalat fölött. (Jelenleg a Konzum PE Magántőkealapon, a KZF Vagyonkezelő Kft.-n és az Opus Global Nyrt.-n keresztül Mészárosék 63 százalékot meghaladó részesedéssel bírnak a vállalatban.) Az árfolyam már az előzetes hírekre is nagyot emelkedett. A 4iG részvények idei első negyedéves tőzsdei átlagára 3044 forint volt, ami tizennégyszerese a tavalyi azonos időszakénak, a március végi záróár pedig 19-szerese (!) az egy évvel korábbinak.

Veszteségből nyereség

Az idei első negyedéves gyorsjelentés beszámolója szerint a működési hatékonyság növelését követően a nagyvállalati, valamint az állami szektor beszállítójaként egyre eredményesebben lép fel az informatikai piacon. A társaság 2019 első negyedévében a meglévő partnerei megtartása mellett jelentősen javította piaci pozícióit

A vállalat első negyedévi, konszolidált értékesítési árbevétele a tavalyi 3,19 milliárd forintról 56 százalékkal, 4,9 milliárd forintra nőtt. Az EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 483 millió forint lett, közel 18-szorosa az egy évvel korábbinak (tavaly 27 millió forint volt). Az adózott eredménye 280 millió forint lett, miközben 2018 első negyedévét még 106 millió forint veszteséggel zárták. A cég piaci kapitalizációja március végén 76,3 milliárd forint volt.

Mint a BÉT honlapján közzé tett beszámolóban írják, folyamatosan változik a dolgozói létszám, hogy optimális szakmai szerkezetet, megfelelő képzettségi szintet és nagyobb hatékonyságot tudjanak elérni. A vállalat arra törekszik, hogy a core feladatokat házon belül végezze el, és csak azokat a résztevékenységeket szervezze ki, melyek hosszú távon kevésbé meghatározóak a működés szempontjából. A dolgozói létszám március végére 400 főre növekedett, de az egy munkavállalóra jutó nettó árbevétel így is 55 százalékkal javult.

 
4iG pénzügyi gyorsjelentés, 2019 Q1
Infogram


Az első negyedévben a cégszerkezet is átalakult: a HUMANsoft Kft.-t, az Axis Rendszerház Kft.-t és a Mensor3D Kft.-t január végére beleolvasztották a 4iG Nyrt.-be. Ugyanakkor idén áprilisban jegyezte be a cégbíróság a Humansoft Szerviz Kft.-t, amely a 4iG Nyrt. 100 százalékos leányvállalata. Az új cég hamarosan hivatalos szervizhálózati feladatokat láthat el egy világmárka számára, mellyel kapcsolatban a szerződéskötés már az előkészítő szakaszban tart – írja a beszámoló.

Optimista a cégvezetés

Azt, hogy a Mészáros-birodalomban fontos szerepet szánnak az informatikai lábnak, az is jelezte, hogy március közepén Jászai Gellért vette át a cég vezetését, aki addig a Konzum Nyrt. elnök-vezérigazgatója és az Opus Global igazgatóságának tagja volt. A cégvezetés a jövővel kapcsolatban kifejezetten optimista. Egyrészt úgy látják, hogy a digitális átállás és innováció lehetőségei és szükséges lépései nemcsak a nagyvállalati megrendelőket, hanem egyre nagyobb arányban a dinamikusan fejlődő, középvállalati szektor szereplőit is újabb informatikai beruházásokra sarkallja. Emellett új lehetőségeket teremt a 4iG-nek az is, hogy egyre több cég dönt a kiszervezés mellett.

A másik növekedési forrás az állami beruházások, mivel az államigazgatásban is jelentősen nőttek az informatikai fejlesztési, rendszerbeszállítási és üzemeltetési igények. Ennek alapján a menedzsment az árbevétel további jelentős növekedésével, a jövedelemtermelő képesség javulásával és a vállalat piaci részesedésének növekedésével számol idén is.

Egyre erősebb piaci pletykákat hallani arról, hogy a cégnek komoly felvásárlási tervei vannak. Az Index április elején arról írt, hogy a 4iG felvásárolná a T-Systemset, és így Magyarország legnagyobb integrátor cége lenne, amelynek erős külföldi kapcsolatai is vannak.

Piaci hírek

Hallgatólagosan gyorsul a hordozható eszközök piaca

Az IDC friss jelentése szerint az idei harmadik negyedévben 10 százalékos forgalomnövekedésnek örülhettek a wearables szegmens szereplői. Igaz, nem mindegyikük mosolya lehet őszinte...
 
Hirdetés

Viszlát, nyolcórás munkarend!

A járvány miatti kényszerű lezárások új alapokra helyezték a munka világát is, ami már nem lesz olyan, mint azelőtt.

A cloud computing fontos ígérete, hogy pontosan tervezhetővé teszi az IT költségeit. Akkor miért nem annyi hónap végén a számla, amennyit beterveztünk?

a melléklet támogatója az Invitech

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.