Köztük a mesterséges intelligenciában, arcfelismerő- és megfigyelő rendszerekben utazó vállalatokat. A hivatkozási alap ezúttal a kisebbségek elnyomásában való részvétel.

Az amerikai kormányzat újabb 28 kínai vállalatot vett fel arra a feketelistára, amely nemzetbiztonsági okokra hivatkozva korlátozza kereskedelmi kapcsolataikat a hazai cégekkel és szervezetekkel. Ez utóbbiak nem adhatnak el és nem támogathatnak biztonsági szempontból minősített termékeket az úgynevezett Entity Listre került kínai társaságoknak, és mára a fél Szilícium-völgy részben vagy egészben fel is függesztette ilyen irányú kapcsolatait az érintett kínai partnerekkel. A megfelelő árucikkek egyébként – elvileg – egyedi elbírálás alá esnek, és az amerikai fél augusztus közepén másodszor is megtoldotta 90 nappal az embargó korábbi felfüggesztését,

A lassan másfél éve tartó kereskedelmi-technológiai konfliktus frontvonalában az a Huawei áll, amelynek már tavasszal is tucat leányvállalata került fel a tiltólistára, a nyár végén pedig 40 másik, a Huawei-hez kötődő szervezet is megjelent rajta. A legfrissebb hírek szerint ez a kör most még tovább bővül: Washington összesen 28 újabb cégre terjesztette ki a korlátozásokat, köztük Kína vezető mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalataira. Az indoklás formálisan a muszlim kisebbségekkel szembeni kínai fellépésre és annak támogatására hivatkozik: a MI vagy speciálisan az arcfelismerő technológiák és rendszerek például komoly szerepet kapnak a megfigyelőállam kiépítésében. Utóbbi fejlesztésében egyébként közvetve vagy közvetlenül, de amerikai cégek is szerepet vállaltak.

A lépés, amit a beszámolók szerint minden bizonnyal hamarosan látványos kínai válaszlépés követ majd, feketelistázza a Hikvision, a Dahua, a SenseTime vagy a Megvii Technology nevű társaságokat, amelyek innentől nem vásárolhatnak kormányzati jóváhagyás nélkül amerikai technológiákat és szolgáltatásokat. Az aktuálisan 42 milliárd dolláros cégértéken jegyzett Hikvision a világ legnagyobb, videós megfigyelő rendszereket gyártó vállalataként hivatkozik magára, a 4,5 milliárdos SenseTime a technológiai szektor egyik legígéretesebb unikornis startup cégének számít, míg a hasonlóan értékelt és az Alibaba támogatásával működő Megvii éppen most készítené elő tőzsdére menetelét.

A piaci szereplők mindkét oldalon értetlenkednek

Ez némelyikükre különösen bénító hatással lesz: a Reuters beszámolója alapján a Hikvision vagy a Dahua egyaránt felhasználja az Intel, az Nvidia, a Western Digital, a Seagate és más amerikai szállítók termékeit, így a kereskedelmi tilalom nagyon súlyosan érintheti őket. A Hikvision esetében az sem érdektelen, hogy a vállalat összes forgalmának közel harmad része már a külpiacokról származik. A cég amerikai szóvivője természetesen bírálta a döntést, felemlegetve, hogy január óta emberi jogi szakértőket alkalmaz az ilyen irányú megfelelőség kidolgozásához, az USA kormányzata pedig nemzetközi vállalatokkal lehetetleníti el a kommunikációt, ami saját gazdaságára is ugyanolyan káros.

Érdekesség, hogy a Microsoft vezérigazgatója éppen tegnap beszélt az BBC News csatornán a társaság kínai tevékenységéről. A riportban kifejtette, hogy megítélése szerint a kínában folytatott k+f tevékenység felfüggesztése a kiberbiztonsági vagy emberi jogi aggályok mellett is sokkal több kárt okozna, mint hasznot: Satya Nadella szerint a mesterséges intelligencia kutatása speciel olyan terület, amely jórészt nyílt környezetben zajlik, és a tudás általános elérhetővé tételéből az egész világ profitálhat. A Microsoft az Egyesült Államokon kívül Pekingben üzemelteti legnagyobb kutatási központját, sőt tavasszal arról szóltak a hírek, hogy a kínai hadsereg műszaki egyetemével is közös kutatási projektetet folytat.

A The Financial Times például Ted Cruz republikánus szenátort idézte a fenti értesülésekkel kapcsolatban, aki hangsúlyozta, hogy az amerikai vállalatoknak végre fel kéne fogniuk a Kínában való üzletelés egyre nagyobb és mélyebb kockázatait. Ez a szenátor véleménye szerint nem csak a technológiai transzferek vagy a kínai rezsim hírszerzési tevékenysége miatt problémás, hanem az amerikai cégek ezen keresztül hozzájárulnak a kínai kommunista állampárt emberi jogi atrocitásaihoz is. A Microsoft álláspontját minderről úgy lehet összefoglalni, hogy a vállalat sem hülye, és igyekszik ellenőrizni, ki és mire használja a technológiáit – a piaci szereplők álláspontja alapján minden országnak megvannak a maga speciális szabályai és védelmi mechanizmusai, amelyek alól sem Kína, sem az USA nem jelent kivételt.

Piaci hírek

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.