Egy helyre költözött Budapesten a Nokia Networks Magyarország több mint két ezer fős fejlesztő és adminisztrációs csapata. A magyar mérnökök felhőalapú és az 5G-s technológiához kapcsolódó globális projekteken dolgoznak.
Hirdetés
 

Birtokba vette a Corvin-sétányon az 55 millió euróból két év alatt megépült 25 ezer négyzetméteres Nokia Skyparkot a finn hálózatfejlesztési cég magyarországi leányvállalata. A keddi megnyitón Zagyva Béla ügyvezető igazgató emlékeztetett rá, hogy a budapesti társaság az anyavállalat egyik meghatározó globális fejlesztő bázisa. A magyar fejlesztők egyszerre három-négy olyan terméken is dolgoznak, amelyek hozzájárulnak a távközlésben bekövetkező paradigmaváltáshoz.

Globális felhőalapú projektek mobil hálózatokhoz

Itt készül például a Nokia Cloud Application Manager, amely – a fejlesztéstől a bevezetésen át a karbantartásig – a távközlési alkalmazások életciklusának több szakaszában is platformsemleges támogatást nyújt. A felhőalapú rendszer abban segíti a mobilszolgáltatókat, hogy egyszerű és gazdaságosan kezelhessék a hirtelen megugró kapacitásigényeket, például az újévi üzenetdömpinget, illetve a katasztrófahelyzetekben vagy nagy tömegeket vonzó fesztiválokon megnövekedett terheléseket.

Szintén magyar mérnökök munkája – és egyben a világ legtöbbet használt magyar terméke – a Nokia mobil kapcsolószervere is, ami jelenleg mintegy 1,4 milliárd előfizetőt szolgál ki a világon. Budapesten fejlesztik a Nokia vasúti mobil távközlési rendszerét, a GSM-R-t is.

Aalapkutatások is folynak 

A budapesti bázis a finn cég az 5G-s kutatásainak is az egyik központja, de az új épületben helyett kapott az anyavállalat alapkutatásaival foglalkozó központja, a Nokia Bell Labs egy részlege is. A Bell labs olyan fejlesztéseken dolgozik, melyek tíz éves távlatban határozzák meg és alakítják át a digitális életteret – mondta Zagyva Béla. A Nokia víziója egy idegrendszerként viselkedő, gondolkodó hálózat, amely megtanulja és felismeri a szokásainkat, igényeinket, amikre folyamatosan reagálni is képes. Ennek egyik egyszerűbb formája, hogy ha telefonon nézünk videót, a rendszer ahhoz igazítja a sávszélességet.

Hasonló nagyszabású beruházásba fogott tavaly az Ericsson Magyarország is, amely az eddig ugyancsak több telephelyen működő fejlesztői és adminisztrációs csapatát költözteti idén a budapesti Infoparkban épülő új irodaházba. A 24 ezer négyzetméteres objektum közel 2 ezer főnek ad helyet. Az Ericsson központjában is dolgoznak felhőalapú 5G-s megoldásokon, valamint IoT-s fejlesztéseken.

Piaci hírek

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.