Nagyon jó negyedévet zárt az SAP. Annak, hogy a vállalat felhős stratégiája beérett, már az előző három hónap alapján is látszott. A mostani negyedév minden szempontból jobb lett, mint azt az elemzők várták: magasabb lett árbevétel és a profit is, ráadásul a felhőszolgáltatásokból származó bevételek növekedése sem lassult.
A sarokszámok
Az árbevétel 5 százalékkal nőtt éves összevetésben. Tavaly 4,97 milliárd euró volt, a most zárt időszakban viszont 5,24 milliárd euró, ami ha csak vékony is, de jobb, mint amint az elemzők vártak (5,22 milliárd). Az üzemi eredménynél azonban még szembeötlőbb a várakozásokhoz képest a tényleges eredmény: míg az elemzői konszenzus 1,45 milliárd eurót várt a tavalyi 1,39 milliárdhoz képest, a tényleges operatív profit 1,52 milliárd lett. Ez 9 százalékos növekedést jelent.
A legnagyobb figyelmet az SAP pénzügyi jelentéseinél is egy ideje a felhős bevételek alakulása kapja. Ebben az első negyedévben már bekövetkezett egy fordulat: a felhős bevételek magasabbak voltak, mint amennyi a licencértékesítésből bejött. Ez még akkor is nagyon fontos pont a vállalat történetében, ha figyelembe vesszük a licencértékesítések éven belüli szezonális ingadozását: ebből a szempontból mindig az első negyedév a leggyengébb.
Habár épp emiatt a második negyedévben már a licencüzlet hozott többet, több mint 1 milliárd eurót – szemben a felhős bevételek (előfizetés és támogatás) 720 milliójával –, a két szegmens növekedési üteme jól mutatja, hogy jó úton halad az SAP felhős stratégiája. Míg a licencüzlet 6 százalékkal növekedett (tavaly 979 millió eurót hozott), addig a felhős bevételek 30 százalékkal bővültek (tavaly 552 millió euró).
Azért még egy ideig a licenc lesz az úr
A negyedév bevételeinek a jelentős része természetesen továbbra is a licencértékesítéshez kötődik. Ebben a legnagyobb bevételi forrás a viszonylag egyenletesen teljesítő szoftvertámogatás. Ez 3 százalékkal bővült, azaz az ebből származó bevétel a tavalyi 2,53 milliárd euróról 2,6 milliárdra nőtt.
A jó eredmények tükrében az éves előrejelzésen nem is változtatott a vállalat. A felhős bevételeket alapú szolgáltatásokból származó bevételek 2,95-3 milliárd euró között alakulhatnak, vagyis jelentősen nőhetnek a tavalyi 2,3 milliárd euróhoz képest. 2017-ben 4 milliárd euró körül várják ugyanezeket e bevételeket, és 2020-ra szeretnék megközelíteni a 8 milliárd eurót. Ha sikerül tartani ezt a menetrendet, akkor az évtized végén a vállalat bevételeinek közel harmadát már a felhőszolgáltatások (előfizetések és támogatás) adnák.
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?