A tavaly novemberi Bletchley-nyilatkozat idején még mindenki az összefogást ünnepelte, de a második, május végére tervezett AI Safety Summit konferenciát sok ország egyszerűen kihagyja majd.

A G7 csoport tavaly novemberben adott ki nyilatkozatot azzal kapcsolatban, hogy a világ legfejlettebb országai milyen módon kíváják szabályozni a mesterséges intelligencia fejlesztéseit, közösen támogatott magatartási kódexük megjelenésével párhuzamosan pedig a britek is összehoztak egy nagy nemzetközi konferenciát az iparág meghatározó szereplői és 25 állam, köztük az Európai Unió, Kína és az USA részvételével. Az AI Safety Summit záródokumentuma, az úgynevezett Bletchley-nyilatkozat több fontos megállapítást is tartalmaz, és leszögezi, hogy a mesterséges intelligenciának nem csak a lehetőségei, hanem a kockázatai is óriásiak, amelyeket csak nemzetközi együttműködéssell lehet kezelni.

A világ első globális mesterségesintelligencia-biztonsági csúcstalálkozójának nagyon fontos eredménye volt, hogy Kína és az Egyesült Államok a feszültségek ellenére is hajlandóságot mutatott az együttműködésre az MI nemzetközi szabályozásában. A novemberi esemény zárásaként Rishi Sunak brit miniszterelnök ígéretet tett rá, hogy a továbbiakban félévente rendeznek majd hasonló egyeztetéseket. A második körre ennek megfelelően május 21-22-én kerül majd sor brit és dél-koreai közös rendezésben, amikor egy virtuális "vezetőségi ülést" követően a technológiai miniszterek személyes találkozóját is megtartják, bár a Reuters forrásai szerint ezúttal már sokkal kevesebb vezető és miniszter vesz részt a megbeszéléseken.

Elég hamar elfogyott a lendület

Az elmúlt hónapokban ugyanis a figyelem az emberiség egzisztenciális kockázatairól a mesterséges intelligencia fejlesztéséhez és működtetéséhez szükséges erőforrások felé fordult, legyen szó a nagy nyelvi modellek betanításához használt adattömegről vagy az adatközpontokat tápláló elektromosságról. Az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman már januárban kijelentette, hogy az AI jövője az energetikai áttörésektől függ, de a politikai diskurzus kiterjedt más fontos szempontokra is, mint amilyenek a környezeti hatások és a piaci koncentráció. A hírügynökségnek nyilatkozó szakértő szerint az MI lehetőségei helyett már a korlátaival kapcsolatos kérdések foglalkoztatnak mindenkit, ezért nehéz lesz túllépni a Bletchley-nyilatkozaton.

A szerzői jog, az adatok szűkösségével és a környezetvédelem ennek megfelelően már nem is vonzanak olyan celebparádét, mint a novemberi konferencia, amelynek számos fontoss résztvevője ezúttal visszautasította a szöuli meghívást. A Reuters úgy tudja, hogy a franciák legközelebb 2025-ben képviseltetik majd magukat, és az EU részéről sem jelennek meg a szabályozásért felelős legfőbb európai bizottsági vezetők. A kanadai és a holland kormány már bejelentette távolmaradását, az amerikai külügy pedig elküldi ugyan a képviselőit Szöulba, de nem nevezte meg, hogy kikről lenne szó. Ennél ráadásul a piaci szereplők sem lelkesebbek, a Google DeepMind például a hírügynökség kérdésére nem kívánta megerősíteni részvételét.

Piaci hírek

Kína a "digitális embereket" is tornasorba állítja

Az illetékes szabályozó hatóság legújabb tervezete már stratégiai tudományos problémának minősíti az MI-személyiségek szabályozását, ahol a megfelelő irányítást nem biztosíthatják önmagukban a kialakulóban lévő iparági normák.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.