Kintlévőségkezelés, kockázatmenedzsment, költségkontroll, jogszabályi megfelelés – ezek a visszaesés idején is olyan kulcsszavak, amelyekre sok vállalati vezető kinyitja a csak csepegő pénzcsapokat is.

-  Ahogy a gazdaság legtöbb területén, a válság átírta a forgatókönyveket a finanszírozási piacon is, ahol legfontosabb feladat a kintlévőségek minél hatékonyabb kezelése lett. Az üzleti adataink elemzésével már a szerződés felmondása előtti szakaszban hatékonyan be tudjuk azonosítani azokat az ügyfeleket, akiknek nehézségük merülhet fel a teljesítéssel. Így, ha szükséges időben tudunk olyan ajánlatot tenni részükre, amellyel elkerülhető a szerződés felmondása. - hangsúlyozta Bálint Csaba, a Lombard Lízing Zrt. adattárházért felelős osztályvezető-helyettese.

A szegedi székhelyű cég 2008 elején kezdett a különböző rendszerekből származó üzleti adatokat egységesen kezelő adattárházának építésébe, és ugyan az üzleti területek egyre több célból igényelnék a naprakész adatok felhasználását, egyelőre a kintlévőség kezelés mellett a belső folyamatok teljesítményének mérésére használják az üzleti intelligenciát.
 

Üzleti intelligencia (Business Intelligence, BI): az adatok összegyűjtésével, hozzáférhetőségével és elemzésével kapcsolatos technológiák és alkalmazások, amelyek elősegítik a helyes vállalati döntéshozatalt. Főbb területei:

  • Jelentéskészítés, riporting A lekérdezések és jelentések készítését segítő szoftverek.
    Adattárházak a vállalati adatvagyon összegyűjtését szolgáló komplex megoldások.
    Valós idejű adatelemzés (On-Line Analytical Processing, OLAP) a multidimenzionális adatok nagysebességű kezelését és elemzését szolgáló eszközök.
    Adatbányászat a rejtett összefüggések feltárására és előrejelzésekre matematikai-statisztikai módszereket alkalmazó megoldások.

Hatékonyabb gazdálkodás Az üzleti intelligencia fejlesztése évek óta az informatikai vezetők legfontosabb prioritásai közé tartozik szerte a világon. Jelenleg elsősorban a költségcsökkentés egyik lehetséges eszközeként tekintenek rá, de akadnak példák, amikor a konkurenciával szemben szeretnének valamilyen pluszt nyújtani az ügyfeleknek. Az üzleti intelligencia használata és a jobb gazdálkodási mutatók közötti szoros összefüggést az Oracle és a Quocirca elemző cég EPM Index elnevezésű tanulmánya is alátámasztja: azoknál a társaságoknál, amelyek BI-eszközöket használnak, az átfogó mutatóik jóval az átlag felett vannak.

Itthon korábban elsősorban a pénzintézeti szektor és a távközlési szolgáltatók költöttek jelentős összegeket adattárházakra és üzleti intelligenciára például kockázatkezelés vagy csalásfelderítés céljából, esetükben most a jól jövedelmező ügyfelek megtartása, az új kuncsaftok megszerzésének automatizálása miatt döntenek a további beruházások mellett.

Emellett a központi nyilvántartásokat kezelő költségvetési intézményekben is jelentős BI-projektek zajlanak. A gyógyszeriparban pedig a szorosabb gyártáskontroll a szoftverbevezetések fő indoka – tudtuk meg Radnai Szabolcstól, az Oracle kelet-európai BI üzletfejlesztési vezetőjétől, aki szerint most inkább csak a nagyvállalatok ruháznak be, a közepes cégek inkább kivárnak.

A felsőoktatásban is terjed Musza István, a SAS Institute Kft. cégvezetője úgy látja, hogy hagyományos piacok mellett itthon is nagyobb az érdeklődés a gyártásban és a nagykereskedelemben, idén pedig a felsőoktatási intézmények is beléphetnek az üzleti intelligencia felhasználói közé. Úgy látja, hogy egyre finomodik itthon is az üzleti elemzések felhasználása, így, ha dinamikájából vesztett is, továbbra is növekedést vár a piacon.

Azt, hogy a krízis ellenére továbbra is élénk az érdeklődés az üzleti intelligencia és az  analitikai megoldások iránt, jól példázza, hogy a vezető független szállítóként a SAS tavaly 2,31 milliárd dolláros árbevételt realizált, ami 2008-hoz képest 2,2 százalékos emelkedést mutat – ezzel 2009-ben sem szakadt meg a cég 34 éve tartó töretlen növekedési trendje.

Új szereplők a piacon A gazdasági visszaesés dacára és a 2007-ben történt piaci konszolidáció ellenére – amikor mintegy 10 milliárd dollárt meghaladó értékben cseréltek gazdát a szállítók – az elmúlt időszakban is jelentősen bővült a globális BI piac, bár a korábbi 20 százalékos növekedés 2009-ben egyszámjegyűre esett vissza. Az amerikai Gartner piackutató cég a vezető BI-platform szállítók között a szoftveróriások – SAP, IBM, Microsoft, Oracle  – mellett néhány független céget sorol fel, ezek a SAS, a MicroStrategy és az Information Builders.

A hagyományos eszközök mellett az elmúlt időszakban számos új szereplő is megjelent nyílt forráskódú üzleti intelligencia szoftverekkel. Ezek mögött jellemzően szintén tőkeerős társaságok állnak, amelyek azonban új – a szoftverlicencek helyett inkább a támogatási díjakra alapozó – üzleti modellel akarják magukhoz csábítani az ügyfeleket – hangsúlyozta Arató Bence, a BI Consulting Kft. ügyvezetője.

A nyílt forráskódú szoftver szállítók  még mindig csak a teljes piac néhány százalékát adják, de így is akad olyan szállító, amely egy év alatt megduplázta eladásait, és ma már a legnagyobb, a Fortune 500-as listán található nagyvállalatok használják szoftvereit.



|

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.