November közepén egy befektetési társaság 35 milliárdos vállalati összértéknek megfelelő áron adott túl Facebook-részvényei egy részén. A nem likvid eszközállományok értékesítésére specialzált SecondMarket minapi aukcióján elért árszintből viszont már az látszik, hogy 50 milliárdra értékelik a közösségi oldalt.

A világ legbefolyásosabb közösségi oldala egyelőre nem kíván tőzsdére menni, ettől függetlenül a cégben lévő tulajdonrész szabadon adható, vehető a másodlagos piacon.

November közepén élt is ezzel a lehetőséggel az Accel Partners befektetési társaság, amely a TechCrunch értesülései szerint megközelítőleg 500 millió dollár értékben adott el több vevőnek Facebook-részvényeket. Az árszintből, amelyen a papírok gazdát cseréltek a Facebook teljes vállalati értékét 35 milliárd dollárra lehetett becsülni.

Álomszép számok Egyesek szerint már ez is túlzás volt az idén becslések szerint „mindössze” 1,2 milliárd dollár bevételt elérő, magas profitrátáról egyelőre csak álmodó Zuckerberg-birodalomért. Nos, a számláló úgy tűnik, még egyáltalán nem állt meg, hiszen a SecondMarket egy kisebb léptékű értékesítési akcióban 20,76 dolláros áron talált vevőt közel 1,9 millió részvényre. Ez azt jelenti, hogy ezen az áron a papírok összértéke eléri az 50 milliárd dollárt.

A Facebook tehát tőzsdei bevezetés nélkül (vagy pont azért?) képes elképesztő tempóban emelni piaci kapitalizációját. Viszonyításképpen a nyári összeállításunkban szereplő számok alapján az 50 milliárd dollár több mint a harmada a Google értékének és közel negyedannyi, mint amennyit a Microsoft összes részvénye ér.

800 millió dollárt kaszálhatott tavaly a Facebook
Ötmilliárd dollárt érhettek volna a Microsoft Apple-részvényei

Nem rossz, egy 2004-ben indult vállalkozástól, de ez a fajta szárnyalás sokakban felidézheti a dotkomlufi kipukkanását megelőző éveket. Tehát Facebook-részvényeket venni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem!

Így veszítheti el Amerika legkönnyebben a mesterségesintelligencia-versenyt

Kína nem spórolt azokon a beruházásokon, amelyek nyomán ma már nem probléma az új adatközpontok megfelelő és stabil energiaellátása, míg az óceán túlsó partján egyre nehezebben boldogulnak a lestrapált infrastruktúrával.
 
A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.