A Microsoft rekord bevétellel és nyereséggel zárta 2011-es pénzügyi évét, amit azonban beárnyékol a Windows operációs rendszer gyengülő teljesítménye.
Ismét kiderült, hogy a Microsoft pénzszivattyúja a számtalan kritika és pesszimista hang ellenére is kiválóan működik. A vállalat eddigi legmagasabb bevételét és nyereségét érte el a június 30-án lezárt negyedik pénzügyi negyedévben és a teljes 2011-es pénzügyi évben egyaránt. Bár az eredmények meghaladták a várakozásokat, a befektetőkön nem lett úrrá a lelkesedés, hála a PC-piaci aggodalmaknak és a Windows operációs rendszer gyengülő teljesítményének.

A bizonytalan gazdasági környezet a jelek szerint nem fékezte meg az informatikai óriáscégeket, hiszen nemrégiben az Intel, az IBM, az Apple vagy a Google is kiváló eredményekről számolt be. A Microsoft közel 70 milliárd dollárt termelt a 2011-es pénzügyi évben, ami 12 százalékkal magasabb a tavalyi cég tavalyi forgalmánál. A 23 milliárd dollárt is meghaladó nettó profit már 23 százalékos éves növekedés jelent, köszönhetően a korábbinál lényegesen alacsonyabb adóterheknek.


A Microsoft bevételei és nyeresége az elmúlt években


Innen jön a pénz A Microsoft üzleti divíziója negyedéves szinten 7 százalékkal, éves szinten 16 százalékkal teljesített jobban, a kiemelkedően nyereséges Office termékek dominanciáját tehát nem veszélyeztették a szaporodó cloud alapú megoldások. A szerver-üzletág ugyancsak meglepően jól muzsikált az Oracle vagy a Linux rendszerek elleni versenyben a maga 12 százalékos negyedéves és 11 százalékos éves növekedésével.

Bár világszerte már 400 millió Windows 7 licencet értékesítettek, a Windows-divízió 1 százalékos visszaesést könyvelhetett el a negyedik negyedévben, éves szinten pedig 2 százalékkal gyengült. Amikor már az Apple is arról számol be, hogy az iPad táblagépek eladásai a Mac-ek forgalmának kárára növekednek, egyre több tekintet szegeződik a jövőre érkező, tabletekre szabott Windows 8 operációs rendszerre.

Fekete lovak A Microsoft jelentésében nem sok szó esik a Windows Phone 7 mobil operációs rendszerről, és sokan a Hyper-V virtualizációs megoldások szerepének értékelését is hiányolják belőle, amelyektől a viszonylag alacsony bázisra való tekintettel látványos növekedést vártak. A vállalat pénzügyi igazgatója az Office 365 és az Azure platform kapcsán kiemelte, hogy a Microsoft remek pozícióban van a felhő alapú informatika területén. A jelek szerint azonban a szóban forgó bevételek még nem érték el azt a küszöböt, hogy a negyedéves jelentésben bármilyen formában felbukkanjanak.

A PlayBookot még a windowsos tabletek is lenyomták
Nyílt operációs rendszer fejlesztését segíti a Microsoft

A Reuters által megszólaltatott elemző szerint a Microsoft részvényei a rekord eredmények ellenére sem lesznek képesek kitörni a 25-28 dolláros tartományból, amelyben már jó ideje mozognak. Összahasonlításképpen: a Nasdaq tőzsdei indexe 30 százalékot emelkedett az elmúlt 12 hónap során, míg a Microsoft papírjainak árfolyama 8 százalékkal növekedett, megragadva azon a szinten, amelyet először a 90-es évek végén értek el.

Szintet lépett a DÁP: már mobilon is adhatunk-vehetünk autótí

Jelentős erősítést kapott a Digitális Állampolgárság Program, azaz a DÁP: a mobil alkalmazással már a használtautók adásvételét is 'le lehet papírozni' teljesen elektronikus úton.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.