A következő években felhasználóik számát és közvetett jelentőségüket tekintve is nagy felfutás előtt állnak a mobil alapú fizetési megoldások.

A fejlődő piacokon már az idén is 980 millió ember vett igénybe mobil alapú pénzügyi szolgáltatásokat, ez a szám pedig már öt év múlva 1,2 milliárdra növekedhet, ami az összes ottani mobil felhasználó közel 30 százalékát tenné ki – olvasható a Juniper Research hétfőn közzétett előrejelzésében. A jelentés szerint a növekedést elsősorban a felhasználók által egymásnak küldött (P2P), határon belüli kifizetései és a kereskedőknél való vásárlások hajtják.

A "mobile money" nében is hivatkozott szolgáltatások tulajdonképpen olyan mobil alapú számlákra épülnek, amelyek a felhasználó előfizetését (telefonszámát) használják számlaszámként a tranzakciókban. Így a banki szolgáltatásokhoz nem, vagy csak korlátozott mértékben hozzáférő embereknek is bizosítja a digitális fizetés lehetőségét.

A jelentés megállapítja, hogy a mobile money szolgáltatók egyre több bankkal és más pénzintézettel közösen bocsátanak ki  egyre szofisztikáltabb termékeket, amelyek sikere a felhasználók egyre magasabb szintű pénzügyi és technológiai ismereteire épül. Ez a payment-as-a-platform modell, amelyben a mobile money megoldások tulajdonképpen kapuként szogálnak a harmadik féltől származó szolgáltatások felé, a Juniper Research szerint kulcsfontosságúak lesznek a piac jövője szempontjából.

Túl jól működik a kapu

Az úgynevezett mikropénzügyi terület, ahova a mikrohitelek, -megtakarítások és -biztosítások is tartoznak, ugyancsak gyors ütemben növeli ügyfelei táborát. Ez számszerűen azt jelenti, hogy a 2020-as 227 millióról 2025-re 336 millióra növekedhet az ilyen téren is aktív felhasználók száma. Ahogy a mobile mones piacon is élesedik a verseny, úgy nő a hozzáadott értéket jelentő – vagyis a sima pénzküldésen túlmutató – szolgáltatások jelentősége.

A riport megállapítja, hogy az adatelemző képességek ebben a szegmensben is felértékelődtek, sőt megkerülhetetlenné váltak, mivel a szállítók csak ezek révén ajánlhatnak mindenkinek testre szabott pénzügyi termékeket és az ügyfelek saját elvárásainak megfelelő szintű kockázatmenezsmentet.

A mikrokölcsönök és a külső technológiai platformok nagy arányú bevonására egyébként jellemző, hogy az a szabályozói oldalon már aggodalmakat kelt a világjárvány, ezzel párhuzamosan pedig a hiteltörlesztések felfüggesztésének szaporodása vagy általában az eszközök minőségének romlása miatt. Erre példa a kínai jegybank és az illetékes hatóságok szigorú fellépése az éppen tőzsdére lépő Ant Grouppal szemben, amelyhez más szempontok mellett azt a konfliktus vezetett el, hogy a tulajdonképpeni pénzügyi szolgáltatók technológiai cégként határozzák meg magukat, és szinte ellenőrizetlenül válnak a terület meghatározó szereplőivé.

Piaci hírek

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.