Az Interware felvásárlásának október 1-i lezárultát követően máris újabb akvizíciós célpontokat keres a GTS Hungary, amely a következő években elsősorban a szerverhoszting-piacon lát jelentős növekedési lehetőséget.
A Gazdasági Versenyhivatal szeptember végén jóváhagyta az Interware felvásárlását, így az adatközpont-szolgáltató október 1-től már a GTS Hungary leányvállalataként működik tovább, várhatóan a jövő évben pedig megtörténik a két cég jogi egyesülése is - mondta el
Pauer Pál, a GTS Hungary ügyvezető igazgatója a telekommunikációs szolgáltató hétfői tájékoztatóján, aki most sem árulta el, hogy mennyibe került a tranzakció.
A GTS 170 fős létszáma így az Interware 60 munkatársával egészül ki, akik közül senkit nem küldenek el, ellenkezőleg, a piaci terjeszkedéssel párhuzamosan a jövőben tovább szeretnének bővülni.
Az Interware korábban magyar magánszemélyek tulajdonában volt, a hazai piac meghatározó szereplőjeként két adatközpontot működtet, ahol szerverhoszting, kolokációs és internet-szolgáltatásokat, valamint hagyományos távközlési megoldásokat kínál. Az 1075 négyzetméteren közel 3300 szerverrel működő vállalat azonban nem tudott volna tovább fejlődni tőkebevonás nélkül, ezért már két éve új lehetőségeket kerestek, így találtak rá a GTS-re.
Az akvizíciót követően a két cég adatközpontjaiban található 1600 négyzetméteres területet további 100 négyzetméterrel bővítuk, míg novemberben a cég budaörsi telephelyén is átadnak egy 185 négyzetméteres szervertermet.
Tovább terjeszkednek ■ A telekommunikációs iparág tőkeigényét jól érzékelteti, hogy a GTS idén mintegy 1 milliárd forintot fordít fejlesztésekre, amelyből közel 300 millió forintot nem láttak előre, mivel az újabb beruházásokra az Interware megvásárlása következtében van szükség. A fejlesztéseket minden esetben saját forrásból valósítják meg, mivel a telekommunikációs cégeknek amúgy is meglehetősen nehézkessé vált a hitelfelvétel. Mivel ez a helyzet továbbra sem javul, várható, hogy a közeljövőben további szolgáltatókat vásárol fel a GTS - tette hozzá Pauer Pál.
A GTS hazai leányvállalata tavaly 15,8 milliárd forint bevételt ért el, míg az Interware 2,4 milliárd forintot. Az ügyvezető igazgató szerint miközben a lakossági szolgáltatásokból származó bevételek az elmúlt időszakban csökkentek, az üzleti szolgáltatásokból származó forgalom stagnált, ugyanakkor a szerverhosztingból származó árbevétel növekedett. A két cég egyesülését követően a GTS Hungary teljes éves árbevétele várhatóan meghaladja majd a 17 milliárd forintot, adatközpontjainak összterülete pedig több mint 1600 négyzetméterre nő.

Pauer Pál az adatközpontokban látja a jövőt
Virtuális szolgáltatások ■ Pauer Pál a Bitport kérdésére elmondta: az adatközponti piac sajátosságai miatt nehéz megmondani, hogy mekkora a GTS piaci részesedése a hazai szerverhoszting piacon - egyes üzemeltetők ugyanis szerverszámot, míg a kisebb cégeket kiszolgáló szolgáltatók inkább a rackek számát szeretik hangsúlyozni. Az ügyvezető igazgató ezzel együtt úgy becsüli, hogy négyzetméterben számolva a piac 10 százalékát, míg árbevételben, illetve szerverszámban a 30 százalékát fedik le.
Hozzátette: a GTS a következő 1-2 évben arra fókuszál, hogy az adatközpontjait továbbfejlessze; emellett szeretnének a virtuális szolgáltatások felé is nyitni, bár ehhez még véleménye szerint kulturális váltásra is szükség lenne a hazai szervezetek részéről - egyelőre ugyanis a legtöbb cég ragaszkodik a saját fizikai szerverhez. Az Interware ezzel együtt már most is nyújt virtuális szerverszolgáltatást, a GTS pedig jelenleg is tárgyal olyan multinacionális szállítókkal, akik közül kiválaszthat magának egy partnert a virtuális szolgáltatások nyújtására.
A GTS csoport az egész közép-európai régióban meglehetősen aktív, célja, hogy az adatközponti szolgáltatások piacának meghatározó szereplőjévé váljon. A csoport idén nyáron 500 négyzetméterrel bővítette lengyelországi adatközpontját, valamint egy új, 700 négyzetméter alapterületű létesítményt nyitott Prágában. Az Interware mellett a közelmúltban vásárolta fel a romániai Datek, valamint a szlovák Dial Telecom vállalatokat is. A GTS csoport így jelenleg tíz adatközpontot működtet a régióban, amelyek összterülete meghaladja a 8 ezer négyzetmétert, és több mint 10 ezer szerver kiszolgálására alkalmas.