A Zero Day Initiative Pwn2Own versenyei immár évtizedes múltra tekinthetnek vissza. A fehér kalapot viselő hekkercsapatoknak korábban jellemzően böngészők, egyéb szoftverek és például okostelefonok ellen kellett megmérkőzni. Az utóbbi időben azonban az egyre komolyabb péndíjjal csábító megmérettetések célpontjainak listája fokozatosan bővült. 2019-ben például Teslát törhettek az indulók.
A héten Austinban zajló Pwn2Own kifejezetten eddig hanyagolt, végfelhasználóknak szánt típusokra, hardveres perifériákra fókuszált. Nyomtatókat például most támadhattak első ízben a versenyzők. És ha már lehetőségük nyílt rá, fel is törték őket. Csak az első napon 360 ezer dollárnyi "vérdíj" talált gazdára. A pénzt a nyomtatók mellett NAS-ok, routerek és okos hangszórók eddig nem ismert biztonsági hibáinak kihasználásával lehetett megszerezni.
A verseny színvonalára jellemző, hogy csak elvétve akadt teljesen sikertelen próbálkozás. Gyakrabban fordult elő, hogy a törés csak részleges pontot és díjat érdemelt, mivel az alkalmazott módszer már ismert bugra, sérülékenységre támaszkodva tudta kijátszani a védelmet.
Nyomokban sem biztonságos nyomtatók
A rendezvény első három napján összesen tíz esetben próbálkoztak nyomtatók feltörésével, és ezek mindegyike sikerrel járt. Nyolc esetben ráadásul teljes értékű győzelem született, köszönhetően annak, hogy a csapatok még nem ismert sérülékenységet kihasználva tudták irányításuk alá vonni az eszközöket.
A Canon ImageCLASS MF644Cdw rendszerét például három különböző módon is kompromittálták, de több fronton esett el a Lexmark MC3224i, illetve a HP Color LaserJet Pro MFP M283fdw is. Mivel egy sikeres akcióért 20 ezer dollár járt, így a csapatok összesítésben több mint 200 ezer dollárt tehettek zsebre ebben az egy kategóriában.
Tekintélyesebb fejpénz járt a Sonos One okos hangszoró védelmének kicselezéséért. Ez két próbálkozásból két csapatnak is sikerült, aminek köszönhetően 60-60 ezer dollárral hízik a bankszámlájuk. A Western Digital NAS-ok feltörése 40 ezret, a Cisco routerek kompromittálása 30 ezer dollárt ért sikeres akciónként.
Az eseményen célpontként szereplő Samsung Galaxy S21 vegyes eredményekkel zárt. A dél-koreai okostelefon az első nap sikeresen ellenállt a támadásnak, másnap pedig ugyan megadta magát, ám a kihasznált hiba már ismert volt a gyártó előtt. A totális kapitulációt azonban a mobil sem úszta meg: a harmadik napon egy teljes értékű sikeres támadással 50 ezret söpört be az egyik induló.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak