Bejött a Reuters korábban megszellőztetett tippje: a Google anyavállalata, az Alphabet komoly felvásárlási ajánlatot tett a HubSpot tulajdonjogáért. A kiszemelt vállalat kevesebb mint két évtizede működik, de jelentőségét mutatja, hogy az árcéduláján 31 milliárd dollár szerepel.
A HubSpot elsősorban online marketingszoftverek fejlesztésével szerzett magának hírnevet, majd az évek folyamán egyre tekintélyesebb portfóliót épített ki, amely így már lefedi többek között az ügyfélkapcsolatkezeléshez (Customer Relationship Management – CRM) kötődő feladatokat is. Mindez kiváló lehetőség a Google számára, hogy házon belül építsen fel egy szépen egymásra épülő felhős megoldáscsomagot, amivel a remények szerint jobb esélyekkel tud vállalati ügyfeleket csábítani magához.
Ideális páros
A HubSpot az úgynevezett inbound marketingre specializálódott, azaz a kalsszikus általános hirdetések helyett a személyre szabott formákat támogatják, ahol a potenciális ügyfél maga kezdeményezi a kapcsolatfelvételt. Például azért, mert a termékről videós bemutatót nézett egy tartalomkészítőnél, vagy éppen a témába vágó kereses kapcsán dobta fel a webshopos ajánlatot.
Történetesen nem csak ilyen csatornák és megoldások akadnak a Google-nél (YouTube, Google Ads), hanem az ügyfélkezelés szempontjából elengedhetetlen alkalmazások is, mint például a Gmail vagy éppen a naptár funkció. Ezeket már a most bejelentett felvásárlás előtt elkezdték összehangolni a felek, de a szinergiák teljes kihasználása nyilván akkor tud megvalósulni, ha egy kézbe kerül az irányítás.
Rettegjen a Microsoft?
A Reuters által megszólaltatott szakértők az ügylet kapcsán a Microsofttal szembeni verseny kiéleződését emelték ki. A Google Workspace irodai alkalmazáscsomag már most is komoly riválisa az Office, illetve Microsoft 365-nek, ám a CRM-oldal megerősítésével a keresőóriás alternatívát tud majd kínálni Redmond Dynamics termékvonalára is.
Az idei első negyedévben a messze nem ideális világgazdasági klíma ellenére 23 százalékos növekedést produkáló, több mint 7600 munkatársat foglalkoztató HubSpot azonban egy másik területen talán legalább ilyen nagy hasznot tud hozni a Google-nek. A vállalat ugyanis (szabályozói nyomásra) az év második felében tervezi "kipurgálni" böngészőjéből a harmadik felek által futatott sütiket, ami viszont jelentősen megnehezíti a hirdetések targetálását. A kieső információból adódó hátrányokat viszont tompíthatja a HubSpot rendszerében keletkező tengernyi adat.
Mindez persze egyelőre csak feltételes módban értendő, mivel a felvásárlást a vevő jelentősége és az akvizíció nagyságrendje miatt borítékolhatóan nagyon alaposan megvizsgálják majd a versenyfelügyeleti szervek a világban. A már emlegetett Microsoftnak például nagyon sok munkájába és közel két évébe került elfogadtatnia a hatóságokkal az Activision Blizzard szűk 70 milliárd dolláros felvásárlását.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak