A svéd telekommunikációs vállalat bejelentette az amerikai Vonage Holdings felvásárlását. A 6,2 milliárd dolláros üzlet az Ericsson történetének legjelentősebb akvizíciója.

Portfóliója szélesítésének érdekében alaposan a zsebébe nyúl az Ericsson. A svéd cég 6,2 milliárd dollárt fizet az amerikai Vonage cloudos szolgáltatásaiért, illetve a csomaggal együtt érkező értékes ügyfélkörért. A most bejelentett felvásárlás részvényenként 21 dollárjába kerül a vevőnek, ami 28 százalékos prémiumot jelent a Vonage pénteki záróárához képest.

Történelmi üzlet

Az Ericsson történetének eddigi legnagyobb akvizíciója a több éve tartó rekonstrukciós folyamat újabb elemeként értékelhető. A svédeket ugyanis nem csupán pozitívan érintette a régóta tartó gazdasági háború Peking és Washington között. Az Ericsson más nyugati távközlési hálózatokban érdekelt szállítókhoz hasonlóan ugyan a Huawei-re és társaira kirótt szankciók miatt extra lehetőségekhez jutott számos országban, ám a serpenyő másik oldalát a gigantikus kínai piac húzza lefelé, ahol viszont immár nem nagyon terem babér a külföldi gyártóknak.

A kiesett bevételek pótlásának egyik lehetséges útja az újabb üzleti szegmensek kihasználásában rejlik. Erre ad lehetőséget a 20 éve alapított amerikai cloudos telekommunikációs cég integrálása. A többek között üzleti telefonszolgáltatással, ügyfélszolgálati rendszerekkel, egységes kommunikációval, VoIP-pal, kommunikációs API-kkal foglalkozó Vonage 120 ezer ügyfele mellett nagyjából 1 millió fejlesztőt szolgál ki jelenleg.

Az Ericsson erre a komoly bázisra alapozva igyekszik majd olyan csúcstechnológiás megoldásokat, fejlesztői eszközöket kínálni üzleti partnereinek, amelyekkel azok a remények szerint profitot termelő szolgáltatásokat építhetnek az új generációs telekommunikációs hálózatok képességeire támaszkodva.

Gyorsan integrálnák

Amennyiben a szükséges jóváhagyásokat sikerül begyűjteni, a felvásárlás már valamikor 2021 első félévében lezárulhat. Az Ericsson szerint az egyesüléssel együtt járó szinergiák 400 millió dollárral növelhetik a bevételi oldalt, miközben költségoldalon némi pénzt is meg lehet majd spórolni.

A tavaly 1,25 milliárd dolláros forgalom mellett szerény, 44 millióra rúgó tiszta profitot termelő Vonage körül az utóbbi időben felforrósodott a hangulat, mivel egy aktivista befektetői csoport (Jana Partners) igyekezett felülvizsgáltatni az eddigi üzleti gyakorlatot. A lehetséges forgatókönyvek között az üzletágak szétválasztása mellett a cég teljes értékesítése is felmerült.

Cloud & big data

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.