Az Innomax-díj nyerteseinek kiválasztása során idén először a szakmai zsűri véleménye mellett a közönség szavazatait is figyelembe veszik.

Az Invitech még 2010-ben indította útjára kezdeményezését, az Innomax-díjat. A pályázattal az első években még az üzletmenetet elősegítő, példaértékű digitalizációs megoldásokat kerestek. A díjazotti kör később kibővült a nonprofit szervezetekkel, mára pedig már kifejezetten utóbbiak támogatására fókuszál az infokommunikációs szolgáltató.

Civil kurázsi

Azokat a hazai civil szervezeteket keresik, amelyek a fenntarthatóság, az oktatás, az egészség vagy éppen a kultúra területén a digitalizáció segítségével szeretnének fejlődni. A kiírás alapján az említett témakörökben olyan projektötletek, de akár eszközbeszerzések megvalósítására lehet pályázni, amelyek innovatív infokommunikációs vagy információtechnológiai megoldásokat felhasználva, hasznos társadalmi célt szolgálnak. A nyertesek ötleteik megvalósításához anyagi és szakmai segítséget kapnak.

Az immár tizenkettedik alkalommal kiírt pályázat egyik idei újdonsága a díjazottak kiválasztásában érhető tetten. Ahogy a vállalat közleménye fogalmaz: "a díjak odaítélésében továbbra is komoly szerep jut a neves zsűrinek, de az idei évtől a közönség is beleszólhat a végső sorrend alakulásába". A szavazatok már nem csupán a közönségdíj odaítéléséről döntenek, hanem három másik nyertes kijelölésében is fontos szerepet játszanak majd.

Az Invitech a hagyományoknak megfelelően idén is az Effekteam Egyesület szakértő közreműködésével bonyolítja le a pályáztatási folyamatot. A pályázatok beadásának határideje 2021. október 29., a nyertes projekteket pedig 2022 márciusa és decembere között kell megvalósítania a támogatott szervezeteknek.

Tavaly sem maradt el

A világjárvány ellenére a díjat tavaly is meghirdették. Az előző pályázati szakasz végén iskolások drónprogramozó oktatását, egy interaktív energia- és klímatudatossági szemléletformálási programot, tanulási nehézségekkel küzdő fiatalokat segítő applikációt, anyaotthonban élő gyermekek online oktatásban való részvételét, vagy éppen az ember és a természet jobb kapcsolatát elősegítő tudástár kialakítását is támogatták a szervezők.

Piaci hírek

Exkluzív hazai kutatás: CIO-szerep újraírva

Milyen volt, milyen ma és milyen lesz egy jó informatikai vezető? Erre kereste a választ a Budapesti Corvinus Egyetem CITO kutatócsoportja és a Bitport együttműködésében készült kutatás. Dr. Fehér Péter egyetemi docens, kutatásvezető írása.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.