A közönségszavazás már elindult, és április 26-ára az is kiderül, hogy melyik lesz az a 21 kkv és nagyvállalat, melyek közül a szakmai zsűri kiválasztja Az Év Internetes Kereskedője verseny díjazottjait. A versenyen minden Magyarországon bejegyzett online kisekreskedelmi vállalkozás indulhat.
Tavaly több mint 40 ezren szavaztak. Idén még nagyobb az érdeklődés, a szervezők – az eNET, a Next Wave Europe, az Ecommerce Hungary (korábban SzEk.org), és az IVSZ – közleménye szerint időarányosan minden eddiginél többen adták le voksukat kedvenc webáruházukra. A szervezők ajándéksorsolással is serkentik a szavazókedvet. A részletek a verseny honlapján olvashatók, és a szavazatokat is ott lehet leadni.
Tavaly nagyvállalati kategóriában a Decathlon Magyarország, a kkv-k között pedig a Háda Webshop nyerte a díjat.
A szakmai és szubjektív megítélés is fontos
Bár a díjazottak kiválasztásában fontos szerepet kap a vásárlóközönség, az objektíven mérhető teljesítmény is számít: ez utóbbi testesíti meg a szervezők által felkért szakmai zsűri. Így a kereskedők lényegében két visszajelzést is kapnak: egyrészt a vásárlói elégedettségről az online kiskereskedelmi csatornák legelkötelezettebb használóitól, másrészt szakmai visszajelzéseket is kapnak a piacon elért pozíciójukról – állítja Deák András, a Next Wave Europe SmartCommerce igazgatója.
A vásárlóközpontúság fontossága a díjakban is tükröződik. A zsűri díjazza a legjobb online kampányt és a legjobb vásárlói élményt is. Emellett a leginnovatívabb kereskedő és a többcsatornás értékesítés legjobbja is díjat kap majd.
A hazai e-kereskedelem az eNET adatai szerint minden az értékesítési, mind pedig a keresleti oldalon átlagosan évi 10-20 százalékkal bővült az elmúlt tíz évben – ma már mindenféle netre kapcsolódó eszközről vásárolunk. Ennek a kiskereskedelmen túlnyúló hatásai is vannak. Megnőtt az igény például a bankkártyás fizetésre: a vásárlók 46 százaléka preferálná online vásárlásai során, míg a netes áruházaknak csak harmada biztosítja ezt. És már itt van a mobilfizetés is, amivel kapcsolatban jelentős a fogyasztók várakozást tapasztalnak a webáruházak üzemeltetői.
Emellett megfigyelhető, hogy a hagyományos bolti kereskedelem szereplői is érdeklődnek az e-kereskedelemben bevált digitális eszközök – tárolt fizetési adatok, személyre szabott ajánlatok, kiterjesztett valóság stb. – iránt. De az érdeklődés kölcsönös: nemzetközi trend, hogy a kiskereskedelmi cégek több platformon, de egységesen szeretnék kiszolgálni a vásárlóikat.
Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció
A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?