Az Apple vezérigazgatója a Time Magazine-ban kedden megjelent írásában sürget újfajta szabályozást.

Elkezdődött a 2019-es év, és éppen itt az ideje, hogy fogyasztók kiálljanak a szemlyes adatokhoz fűződő jogaikért – ne viseljék el egy újabb éven keresztül a terjedelmes felhasználói profilokat felelőtlenül halmozó vállalatok tevékenységét, az ellenőrizhetetlenül szaporodó adatbiztonsági incidenseket vagy a digitális életük feletti ellenőrzés képességének további felszívódását. Nagyjából ezekkel a sorokkal nyitja a Time Magazine online felületén megjelent írását Tim Cook, az Apple vezrigazgatója .

Helyzetértékelése szerint a probléma nem megoldhatatlanul nagy, és még nincs is túl késő ahhoz, hogy lépéseket tegyünk a megoldás felé. Az innovációnak azonban kéz a kézben kell járnia a személyes adatok védelmével, miután a technológiában rejlő pozitív potenciál nem aknázható ki, ha éppen a felhasználók azok, akik egyre kevésbé bíznak benne. Éppen ezért Cook a vele egy állásponton lévők nevében arra kéri az amerikai törvényhozást, hogy szövetségi szintű reformokkal erősítse meg a felhasználók helyzetét.

Jogokra és érvényesítő eszközökre is szükség lenne

Ehhez újra felsorolja azt a négy irányelvet, amelyet október végén már ismertetett egy európai adatvédelmi konferencián. Az első a begyűjtött adatok minimalizálása, vagyis a szolgáltatók önmérséklete abból a szempontból, hogy milyen információt követelnek meg például a felhasználók azonosításához. A második a tájékoztatáshoz való jog, annak pontos ismerete lenne, hogy ki milyen adatokat és milyen céllal akar összeszedni velünk kapcsolatban.

A harmadik pont a hozzáféréshez való jogot takarja, ami azt jelenti, hogy a társaságoknak meg kell könnyíteniük a felhasználók saját személyes adatainak elérését, módosítását vagy akár törélsét. A negyedik feltétel nem meglepő módon az adatbiztonságot érinti, ami alapvető feltétele a már említett bizalom helyreállításának és fenntartásának. Mindennek alapvető, de nem kizárólagos feltétele az új szabályozás – az embereknek a megfelelő eszközöket is biztosítani kell, hogy szükség esetén megtegyék a megfelelő lépéseket.

A cikk szerint a személyes adatok védelmében az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a jogsértések nagy része egyszerűen láthatatlan marad. Tim Cook itt azokra az adatbrókerekre gondol, akik adják-veszik a különféle felhasználások és tranzakciók során keletkező adatokat, az ilyen ügyleteknek pedig már azelőtt eltűnnek a nyomai, hogy egyáltalán bárkiben is felmerülne a nyomok felkutatása. Ezeket a másodlagos piacokat a szürkegazdasághoz sorolja, ami jórészt ellenőrizetlenül működik, legyen szó a felhasználók, a szabályozók vagy a törvényalkotók rálátásáról.

Az viszont világos, hogy ilyesmire első szándékkal senki sem ad senkinek felhatalmazást. Ahogy Cook tavaly ősszel az Európai Adatvédelmi Testület adatvédelmi biztosoknak szóló nemzetközi konferenciáján is egyértelműen megfogalmazta: a kimerítő tájékoztatás a megalapozott felhasználói döntések feltétele, minden más megoldás csak blöff az adatgazdaság szereplőinek részéről. Itt egyébként az Apple vezérigazgatója nem csak támogatta a GDPR-rel fémjelzett európai kezdeményezéseket, de az Egyesült Állmokban is hasonló, átfogó érvényű szabályozást sürgetett.

Élére állnak a versenytársak elleni felháborodásnak

Az érdemi és széleskörű, szövetségi szintű adatvédelmi reform szükségessége a mostani írásban is megjelenik, hozzátéve, hogy ez nem csak a felhasználók kezébe helyezne bizonyos jogosítványokat, de arról is lerántaná a leplet, hogy a háttérben milyen piaci szereplők seftelnek az adatokkal. Itt egy olyan ellenőrző központ felállítását is elképzelhetőnek tartja, amely az adatbrókerek számára kötelező regisztrációt ír elő, és ezen keresztül biztosítja a fogyasztóknak az adataikkal kapcsolatos tranzakciók követhetőségét.

Érdemes megjegyezni, hogy az Unióban már tavaly november óta vizsgálódnak néhány ilyen szervezet (Oracle, Acxiom, Equifax, Experian, Criteo, Quantcast, Tapad) tevékenységével kapcsolatban, amelyek a Privacy International jogvédő szervezet panasza alapján a GDPR-ral ellentétes módon kezelik a birtokukba kerülő felhasználási adatokat. A Privacy International megfogalmazása szerint az emberek többsége még csak nem is hallott soha ezeknek a vállalatoknak a nagy részéről, miközben az adatbrókerek és az ad-tech iparág tevékenysége semmi másra nem épül, mint hogy hasznot húzzanak a személyes adatokból.

Ahogy az már mindenkinek feltűnhetett, az Apple utóbbi időben nagyon igyekszik elhatárolni magát a felhasználói adatokkal üzletelő piaci szereplőktől, és ennek során közvetett és közvetlen versenytársait, a Facebookot vagy a Google-t is többször megtalálta. Legutóbb odáig ment, hogy óriási épületreklámon trollkodott a CES kiállításon, ahol maga az Apple kiállítóként nem vett részt.

Bizonyos vélemények szerint a kampánnyal már túl is lőtt a célon, mivel az "ami az iPhone-odon történik, az ott is marad az iPhone-odon" szlogen egy jó hosszú apróbetűs kiegészítés nélkül egyszerűen nem igaz, és hamis illúzióba ringatja a felhasználókat. És nem csak technikai szempontból, mert az erkölcsi fölény sem mindig egyértelmű: az Apple ugyan nem gyűjt olyan módon adatokat, mint mondjuk a Google, de eszközeivel kiszolgálja a Google vagy mások adatgyűjtésre épülő szolgáltatásait, ebből pedig maga is hasznot húz.

Biztonság

Így nyomaszt majd minket a technológia 2020-ban

A CB Insights kutatása azokat a technológiai trendeket veszi sorra, amelyeket ebben az évben már nem csak elméleti lehetőségként, hanem valós tényezőként vagy problmaként kell kezelnünk.
 
Nem elég beszélni róla, tenni is kell azért, hogy jövőállóbbak legyenek a vállalatok. Szerencsére ebben rengeteg technológia áll már a rendelkezésre, csak győzzünk válogatni közöttük.

a melléklet támogatója az Invitech

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.