A streamingszolgáltató kiváló formában van: tavaly év végére az ügyfélkör kényelmesen átlépte a 300 milliós szintet.

Tegnap az amerikai tőzsdén történelmi csúcsra kapaszkodtak a Netflix részvényei, miután a streamingszolgáltató a héten minden várakozást felülműlóan jó üzleti eredményekről számolt be [PDF]. Csak a tavalyi utolsó negyedévben közel 19 millió előfizetővel sikerült gyarapítani a fizető közönséget, az év végére ezzel 302 millió közelébe hízott tábor természetesen ugyancsak céges rekordot jelent.

Az ünnepi szezon legnagyobb húzásai a sporthoz kötődnek, bár Jake Paul és az immár 58 éves Mike Tyson novemberi bokszmeccse kevés sportértékkel bírt. A közönség szórakoztatására viszont alkalmas volt, mint ahogy jót tett néhány NFL-meccs karácsonyi közvetítése is.

Részben a fentieknek köszönhetően a tavalyi negyedik negyedévben mintegy 10,25 milliárd dollárnyi forgalom keletkezett, ami egyfelől 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatot, másrészt nagyjából ugyanilyen arányban múlja felül a 10,1 milliárdos előzetes piaci várakozást. Mindeközben a nettó nyereség 938 millióról közel 1,9 milliárdra ugrott.

Jónak jó, de nem lehetne még jobb?

A Reuters beszámolója ugyanakkor a sok pozitívum mellett egy problémára is felhívja a figyelmet, miszerint az előfizetői tábor bővüléséhez képest a bevételek szerényebb mértékben nőttek. Ennek egyik oka, hogy a sok új belépvel kecsegtető nemzetközi régiókban nem lehet olyan árakat elkérni, mint mondjuk az USA-ban vagy Nyugat-Európában. Másrészt pedig ott vannak a korábbi nehéz helyzetben leginkább kényszerből bevezetett, hirdetésekkel tűzdelt olcsóbb csomagok, amelyek közvetlenül értelemszerűen kevesebb bevételt generálnak.

A jövő azonban pozitív változásokkal kecsegtet, hiszen a 300 millió fölé duzzasztott globális tábor még komolyabb tényezővé emeli a céget többek között a reklámozók szemében. A bevételi oldal további erősítését eredményezheti az a tavaly bejelentett lépés is, miszerint a Netflix saját kézbe veszi a hirdetéselhelyezést.

A részvényeseknek mindeközben csak annyi a dolguk, hogy lelkesen tapsoljanak. A szolgáltató papírjai tavaly több mint 80 százalékot drágultak, és a lendület a jelek szerint idén is kitarthat. Ez tovább emelheti a Netflix jelenleg 370 milliárd dollárosra becsült értékét, ami már így is nagyobb össze, mint amit közvetlen riválisai (Disney, Comcast, Paramount, Warner Bros Discovery) összesen fel tudnak mutatni.

Konzumer tech

Újabb ’DeepSeek-pillanat’ előtt az mesterséges intelligencia?

Egy rejtélyes ingyenes LLM tartja lázban az MI-fejlesztőket. Állítólag egybillió paraméterrel dolgozik.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.