Az év végétől csak USB-C töltős telefonokat lehet forgalmazni. A szabály a használt mobilokra is érvényes, ami bizonyosan befolyásolja majd a régiós másodlagos piacot.
Hirdetés
 

Az év végétől legalább 8 millió mobil esik ki az Európai Unió zöldítési terve miatt a régió másodlagos piacáról. Ez nagyjából azt jelenti, hogy minden öt jelenleg még forgalmazható készülékből kettő végleg elavulttá (pontosabban szabálytalanná) válik.

Az Európai Parlament 2022 júniusában arról döntött, hogy 2024 végétől az EU-ban csak USB Type-C típusú töltőcsatlakozóval hozható forgalomba mobiltelefon, táblagép, e-könyv-olvasó, fülhallgató stb. A szabály célja az e-hulladék visszaszorítása. Ez támogatható és támogatandó cél, ám a döntéshozók valamivel nem számoltak: úgy terjesztették ki a szabályt a használt készülékekre, hogy közben az EU az egyik legnagyobb használttelefon-importőr (a készülékek főként az USA-ból, Japánból és Szingapúrból érkeznek).

A becslések szerint az irányelv életbe lépésekor a forgalmazott használt telefonok több mint 60 százalékán nem lesz USB-C-s csatlakozó. A problémát némileg enyhíti, hogy a szabály csak a december 28-a után importált használt készülékekre vonatkozik, az EU-ban forgalomba helyezettekre nem, utóbbiakat továbbra is lehet értékesíteni – így jön ki, hogy 5 készülékből csak 2 esik ki a piacról.

A szabályozás életbe lépése az Apple-t érinti a leginkább. A gyártó még akkor is kitartott saját fejlesztésű Lightning kábelénél, amikor az androidos telefonoknál már kvázi szabvány volt az USB-C. Ez jövőre fog igazán visszaütni, nyilatkozta a CCS Insight kutatási alelnöke, Simon Bryant, mivel az EU másodlagos piacának messze legnagyobb szereplője az Apple: 2023-ban például 27 millió használt iPhone-t értékesítettek.

Átmenetileg épp a zöldítés ellen hat

Bryant szerint az EU-s szabály rövid távon biztosan a zöldítési cél ellen hat majd. A mobiltelefon-gyártók épp csak elkezdték a körforgásos gazdaság kiépítését, amiben elég nagy szerepe lenne a készülékek élettartamát meghosszabbító használteszköz-piacnak. Másrészt fennáll a veszélye, hogy a másodlagos piacokon tevékenykedő cégek egy része inkább átmegy a szürkegazdaságba, mintsem feladná a jövedelmező üzletét, ami további problémákat okoz majd (pl. adó- és vámelkerülés).

A CCS Insight szerint a globális használtokostelefon-piacon értékesített készülékek mennyisége éves alapon 7 százalékkal nőtt a második negyedévben. Legnagyobb szereplője az Apple, részesedése 62 százalék, a Samsung 20 százalékkal a második. Ugyanakkor a piac értéke globálisan 13 százalékkal visszaesett, főleg az olyan régebbi készülékek népszerűsége miatt, mint az iPhone 11.

A kutatási alelnök szerint a használtkészülék-piac alakulását befolyásolhatja, hogy a felhasználók inkább a készülékek életciklusának kitolásával próbálkoznak, vagy úgy látják, hogy megéri az új, mesterségesintelligencia-alapú szolgáltatásokért régi telefonjukat lecserélni egy új készülékre. Ha ugyanis tovább nő a régi telefonok használati ideje, az megint csak szűkíti a másodpiaci kínálatot.

Konzumer tech

Az Egyesült Arab Emírségek bevásárolta magát a Trumpok kriptócégébe

A The Wall Street Journal derítette ki, hogy a közel-keleti ország legnagyobb vagyonalapja vette meg a World Liberty Financial közel felét. A látszat az, hogy cserébe fejlett Nvidia csipeket is vehettek…
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.