A tavalyi ünnepi szezon sem segített az egész évben látványosan szenvedő táblagépes piacon - derül ki az IDC frissen kiadott szektoriális jelentéséből.
Az amerikai piackutató előzetes kalkulációja szerint 2023 utolsó negyedévében mindössze 36,8 millió eszközt tudtak leszállítani, ami 17,4 százalékkal marad el az egy évvel korábbi teljesítménytől. Ilyen nagymértékű zuhanásra az év utolsó periódusában legutóbb 2016-ban volt példa.
Nem mutat jobb képet 2023 egésze sem, sőt... Tavaly az előzetes eredmények alapján 128,5 millió tabletet tudtak globálisan leszállítani a gyártók, ami 20,5 százalékkal marad el az amúgy nem kifejezetten erős 2022-es időszaktól. Ilyen kevés eszközt legutóbb 2011-ben mozgatott meg a piac, ami a termékkategória történetének korai szakaszának felelt meg.
Ami a legnagyobb gyártókat illeti, a legtöbben a piaci átlagnak megfelelő, vagy még annál is komolyabb visszaesést voltak kényetlen elkönyvelni. Az egyre kisebb tortából még mindig az Apple hasítja ki a legnagyobb szeletet, de a második Samsungnak sikerült kicsit közelebb férkőznie. Az éves összesítésben még éppen csak a legjobb 5-be fért Amazon forgalma kétharmadát elvesztette, az utolsó negyedéves adatok alapján pedig idén még ennyiben sem reménykedhet. Az amerikai cég helyét a két éllovas mögött tülekedő kínai trió foglalja el, amelyek közül a kifejezetten jó formát mutató Huawei emelhető ki.
Ami az idei kilátásokat illeti, az IDC szakértői óvatos optimizmussal nyilatkoztak, ugyanakkor a jelentés azt is világossá tette, hogy "mivel a gazdaság nem javul jelentősen, és a fogyasztók a szórakoztató elektronikán kívüli dolgokra fordítják a pénzüket, a táblagépek nem biztos, hogy nagyon magasan szerepelnek a prioritási listán". A terméktípus egyelőre a hirtelen feltámadt MI-lázat sem tudja kihasználni, mert az ezzel kapcsolatos fejlesztések első körben okostelefonokra és PC-kre érkeznek.
(Fotó: Amazon)
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak