Ahhoz képest, mennyire földbe álltak a PC-k és okostelefonok eladásai, a tableteknél kimutatott visszaesés már-már növekedésnek hat.

Üde színfoltot jelentenek a táblagépek a személyi eszközök tágabb szegmensében, hiszen a tavalyi utolsó negyedévben a termékkategória eladásai nemhogy nem zuhantak drasztikusan, de még egy szemmel alig látható növekedést is sikerült felmutatni. Az IDC jelentése szerint a teljes évre vonatkozóan ebben a szektorban is csökkentek az eladások, ám ennek mértéke jóval enyhébb, mint amit a PC-knél és az okostelefonoknál regisztráltak.

Ami az ünnepi szezont illeti, az amerikai piackutató számításai szerint 45,7 millió darab eszközt szállítottak le a gyártók. Ez az egy évvel korábban elért 45,6 millióhoz képest mindössze 0,3 százalékos bővülést jelent, de a világgazdaságot általánosan sújtó problémák közepette az is óriási fegyvertény, hogy nem negatív előjel áll az éves változás oszlopában.

2022 egészére nézve 162,8 milliónál állt meg a számláló, ami 3,3 százalékkal alulmúlja a tavalyelőtti teljesítményt. Ezzel a pandémia előtt látványosan szenvedő szektorban véget ért az utóbbi két évben megélt fellendülés. Ugyanakkor az is igaz, hogy 2021-ben kiváló szezont zártak a szállítók, így a szegmens továbbra is nagyobb volumeneket tud felmutatni, mint a koronavírus megjelenése előtt.

 

Tabletes eladások 2022/Q4 - IDC
Infogram


A nagyobb gyártók forgalma meglehetősen változatosan alakult. Az utolsó három hónap pozitív szaldója például csak a két legnagyobb szereplő, az Apple és a Samsung eladásainak köszönhető. Előbbi különösen jó formában volt, köszönhetően annak, hogy két új iPad Pro és egy friss iPad is érkezett ősszel, amit jól fogadtak a vásárlók. Az ünnepi szezonban sem az Amazon, sem a Lenovo nem tudta megismételni 2021-es teljesítményét, az amerikai szankciók miatt szenvedő kínai Huawei viszont meglepő módon továbbra is tartja magát a legnagyobb 5 mezőnyében.

Ami a közeljövőt illeti, az IDC szerint rendkívül sok tényező hat az egyébként is komoly mozgásban lévő szegmensre. A piackutató úgy látja, csak az a gyártó tud sikeres lenni, amelyik széles portfólióval rendelkezik és így egyszerre képes megfelelni az otthoni felhasználók, az oktatási intézmények és az üzleti szereplők eltérő igényeinek.

Konzumer tech

Annyira nem megy a Cybertruck, hogy szabadságra küldik a gyári dolgozókat

Korábban már lerövidítették a műszakokat, az alkalmazottak pedig esetenként másféle feladatokat kaptak, hogy kitöltsék a munkaidejüket.
 
A software defined network már évek óta velünk él. Csak idő kérdése volt a koncepciót kiterjesztése a WAN-okra.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.