Hónapokig tartó spekulációt követően a napokban több hivatalos információ is megjelent a dél-koreai gyártó különleges mobiljáról.

Már tavasszal megérkeztek az első információmorzsák és pletykák az LG legújabb dobásáról, amihez nemrégiben újabb, immár akció közben készült felvételek is csatlakoztak.
 

 

A gyártó mindig is szeretett kitűnni a mezőnyből, és valami különleges dologgal megfűszerezni a készülékeit. Ugyan ettől sem vált a világ első számú telefonszállítójává, de az biztos, hogy Dél-Koreában eltökéltek az irány helyességében.

Az LG szárnyakat ad

A jól-rosszul titkolt új mobil különlegessége abban rejlik, hogy két kijelzője nem a ma már megszokott kihajtogatható módon szolgálja ki gazdája igényeit, hanem T alakban lehet az egyiket a másik elé tekerni, ami újszerű felhasználói élményekkel kecsegtet. A korai pletykák arról számoltak be, hogy az okostelefon fejlesztését házon belül Wing projekt néven emlegetik, de mint pár napja kiderült, ez lesz maga a hivatalos márkanév is.

Az LG igencsak rövidre sikerült tegnapi közleményéből pedig már az is világossá vált, hogy a készüléket egy hét múlva, szeptember 14-én fogják bemutatni a nagyközönségnek. Az LG Wing lesz az első "gyermeke" a cég Explorer Project elnevezésű új mobilos családjának. Ezt a tervek szerint olyan telefonok gazdagítják majd, amelyek igyekeznek felmérni a felhasználói szokások változását és erre reagálva forradalmi megoldásokkal kavarják majd fel a megszokott formavilágot, funkcionalitást.

Magáról a Wingről ezen kívül azért olyan sokat nem tudni. Egyelőre még a nem megerősített kategóriába tartozik például az az információ, hogy a csúcskategóriába nem sorolható Snapdragon 765G csip dolgozik majd benne, ám az ára vélhetően így is 1000 dollár közelében lehet.

Régi újdonság

Miközben a fenti kérdőjelekre egy hét múlva bizonyosan választ kapunk, érdemes megemlíteni, hogy a Wing alapvető "nagy dobása" tulajdonképpen egy ősrégi koncepció újragondolása. Ötletlopással azért nem vádolható a gyártó, hiszen egy bő évtizeddel ezelőtt maga az LG használt hasonló formatervet  az LB1500 és az LU1400 modellek esetében is, de ezek még nem voltak érintőképernyős eszközök, és a hagyományos telefonkagylóra emlékeztető alternatív megjelenésük mellett DMB (Digital Mutimedia Broadcasting) kompatibilis telefonok voltak, amelyeken televíziós adásokat is lehetett nézni – természetesen a mai standardok szerint apró képernyőn és sokkal gyengébb hardveren.
 

Konzumer tech

Beépül a Geminibe a Google leghasznosabb MI-szolgáltatása

A hallucinációra kevésbé hajlamos NotebookLM képességei ezzel közvetlenül elérhetővé válnak a keresőóriás általános MI-alkalmazásában.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.