A gyártó egy olyan piacra lépett be 3500 dolláros headsetjével, ahol jelenleg a 300-500 dollár körüli sisakok adják a forgalom túlnyomó részét, de az Apple eszköze mindent figyelembe véve egy egészen más szintet képvisel.

Az Apple hétfőn kezdődött fejlesztői konferencián mutatta be régóta várt headsetjével, a forintban számolva bő 1,2 millióba kerülő, jövőre érkező Apple Vision Prót. Akik eddig kipróbálták az eszközt, majdnem egyöntetűen úgy nyilatkoztak, hogy nagyon jó. Sőt ha figyelembe vesszük, hogy az Apple első generációs termékeit gyorsan szokták követni azok a frissítések és módosítások, amelyek látványosan feljavítják az eredeti kiadást, akkor nemsokára ennél is többre lehet számítani. A hardverek esetében amúgy is elég ritka, hogy egy komplett termékvízió rögtön átverekedje magát az ellátási láncok és a gyártás korlátain.

A TechCrunch elemzése ezzel kapcsolatban felhívja rá a figyelmet, hogy az Apple Vision Pro hiába kerül 3500 dollárba, meglepő lenne, ha az Apple közvetlenül pénzt keresne az első sorozat eladásaiból. A vadonatúj processzorokkal, 12 kamerával, lidar rendszerrel, két tucatnyi szenzorral, hat mikrofonnal és minden mással felszerelt headset enyhén túltervezettnek tűnik, és nem csak az Apple befektetői részesítették langyos fogadtatásban, de a felhasználók sem őrütek meg tömegesen az új termékcsalád érkezésétől. A Vision Pro nem tömegtermék, és egyelőre mindent vivő alkalmazásokkal sem rendelkezik.

Az Apple készüléke a jelenlegi csúcskategóriához, az 1000 dolláros Meta Quest Próhoz vagy az 1500 dolláros HTC VIVE Pro 2-höz képest is két-háromszoros áron kerül piacra, nem beszélve az ennél jóval olcsóbb, néhány száz dolláros eszközökről. Sok elemző ennek ellenére úgy látja, hogy az Apple ebben a felállásban sem veszíthet: ha a kiterjesztett valóság idővel tényleg kiszorítja az okostelefonokat, akkor a vállalat a Vision Próval vezető szerepet játszik majd az új korszakba vezető úton, de ha a technológia zsákutcának bizonyul, akkor az csak megerősíti az okostelefon, mint legfőbb konzumer eszköz dominanciáját.

Ez lenne az első generációs iPod AR-es megfelelője

Az Apple piaci belépője nyilvánvalóan a Metára nézve jelenti a legnagyobb kihívást, bár az új termék bemutatásakor kínosan kerülték az időközben leszerepelt metaverzum kifejezést, amelynek kedvéért a Meta-Facebook nemrég a nevét is megváltoztatta. Bár a szállítások volumenét tekintve az Apple egyelőre nagy lemaradásban lesz, nem kell ebben a vonatkozásban uralnia egy-egy piaci szegmenst, hogy a legjelentősebb szereplőjévé váljon. Az okostelefonok esetében például az iPhone a darabszám tekintetében 20 százalék körüli részesedéssel is a globális profit 80 százalékát egymaga teszi zsebre.

A cikk szerint azok a startup vállalkozások profitálnak majd látvánosan az Apple új termékéből, amelyek eddig is nagyon rajta voltak, hogy diszruptív alkalmazásokat építsenek a virtuális valóságban, de ez nem igazán jött még össze nekik. Az állítólag tíz éve fejlesztett, több mint 5 ezer saját szabadalommal megtámogatott Apple Vision Pro azonban most páratlan alapokat biztosít a számukra. Ahogy a TechCrunch okoskodik, az iPod sem azért lett nagy dobás, mert előtte nem lehetett felpakolni ezer MP3-at egy lejátszóra, hanem mert megoldotta a digitális zene vásárlását, és ezzel együtt feltalálta a podcast műfaját is.

A lap felidézi, hogy az Apple története során gyakran dobott piacra olyan "enyhén félkész termékeket", amelyek utólag ravasz lépésnek bizonyultak, a vállalat ugyanis nagyon jó az ökoszisztémák létrehozásában. A hardveresen lenyűgöző Vision Pro mellett pedig az Apple kijött a visionOS-szel, egy teljesen új operációs rendszerrel és egy új interakciós paradigmával is, ami a cikk szerint bőbven elég lesz, hogy elgondolkodtassa a statupos fejlesztőket: ha korábban volt valamilyen ötletük egy alkalmazásra vagy termékre ezen a területen, akkor most minden feltétel adottá vált hozzá, hogy tényleg hozzálássanak a felépítéséhez.

Konzumer tech

Nadella: minden eszközbe szeretnénk bevinni a Copilotot

A szeptember 26-án érkező frissítéssel minden Windows 11-nek része lesz a Copilot, jelentette be tegnap a Microsoft New Yorkban.
 
Hirdetés

Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről

Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

A felhő elhozta a webalkalmazások és a mikroszolgáltatásokra épülő architektúra aranykorát – és egy új, súlyos kockázati elemmel is bővült az IT-infrastruktúra.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában

A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.