Valaki megint pénzt csinálna a legendásnak mondott márkanévből, a nagy ötlet ezúttal a második telefon koncepciója lenne. A Nokia és a BlackBerry után visszatérnek a Palm telefonok is.

Nyolc év telt el azóta, hogy a piacon legutoljára új termékek jelentek meg a Palm márkanév alatt. A gyártó az ezredfordulón a PDA-k világszintű piacosításában ment nagyot, és kezdetben a kialakulóban lévő okostelefonos szegmensben is jelen volt, de a társaság zaklatott történetében szinte kódolva volt a kudarc. Bár a Palm brandet a mai napig a legendás és az ikonikus jelzőkkel illetik, eléggé véleményes dolog, hogy a mai fogyasztók körében mennyit bírna el. A korábbi tapasztalatok szerint nem sokat, de ez a mai napig sem tartja vissza a befektetőket az újjáélesztési kísérletektől.

Az eredetileg 1992-ben alapított céget többször is felvásárolták, mielőtt darabokra szedték, összeolvasztották és átmárkázták volna; a webOS 2009-es kiadása után a vállalat a HP-hoz került, ahol rövid időn belül elkaszálták, majd nyílt forrásúvá tették a projektet. A Palm maradéka a márkanév nélkül az LG-nél kötött ki, a védjegyet a hozzá kapcsolódó szellemi vagyonnal együtt pedig közvetve az a TCL vásárolta meg, amely nem csak az Alcatel márkájú androidos telefonokat árulja, de egy másik megállapodás nyomán a BlackBerry nevet is használja.

Ezt még nem próbálták, most dizájnnal támadnak

A Palm márkát legújabban a TCL által is támogatott amerikai startup vinné sikerre. A hívószó ezúttal az "ultramobil", vagyis egy olyan eszköz, amitől a felhasználó "nem téveszti szem elől az előtte lévő dolgokat, és nem marad le az élet legfontosabb pillanatairól". Mindez röviden annyit tesz, hogy az új Palm mérete körülbelül egy hitelkártyáénak felel meg, és a készülék egyfajta kiegészítője lenne a meglévő telefonoknak, amely szinkronizálható a komolyabb példánnyal, de bizonyos helyzetekben sokkal praktikusabb zsebre vágni.
 

forrás: palm.com


A szinkronizálás nyomán az új (és androidos) Palm még az eredeti telefon számán is osztozik, tehát hívásokat indíthat és fogadhat, üzeneteket küldhet vagy riasztásokat kaphat ugyanonnan. Ami érdekes, hogy az eszköz a csökkentett méret és a "kísérő telefon" besorolás ellenére sem tűnik annyira kezdetlegesnek, mint más minimalista modellek: normális kamerája van elöl-hátul, alkalmazásokat lehet rá telepíteni a Google Play-ből, sőt a Google Assistant is használható vele. Egyedül az akku-üzemidő korlátozott, ami viszont a hasonló méretű kiegészítőkből már jól ismert, takarékos üzemmód hivatott kisegíteni.

A The verge beszámolója szerint az apró telefon már novemberben megvásárolható lesz, és mind az androidos, mind az iOS-es készülékekkel együttműködik majd. Azt egyelőre nem tudni, hogy hányan lesznek vevők egy ilyen megoldásra, amely lehetővé teszi, hogy a tepsi méretű okostelefonjuk nélkül, mégis egy majdnem teljes értékű okostelefonnal felszerelve induljanak például futni, dolgozni vagy szórakozni. Az viszont valószínű, hogy a Palm 350 dolláros ára megtizedeli majd az érdeklődők seregét, akiknek a Verizon exkluzív kínálatában kell majd keresniük az új készüléket.

Az új Palm alapítói egyébként a startup bemutatkozása szerint veterán dizájnerek, akiket nem csak a TCL támogat, de beszállt az üzletbe mások mellett Stephen Curry, a Golden State Warriors kosaras sztárja is. A TCL a nyáron hasonló módon próbált életet lehellni a BlackBerry-be, ennek eredménye lett a potom 650 dollárért megvásárolható, Blackberry-billentyűzettel és Android rendszerrel felszerelt KEY2 telefon. Hogy a visszatérés nem teljesen lehetetlen, azt már igazolta a Nokia márkát átvevő HMD Global eddigi tevékenysége, de ez a Palm esetében is lgfeljebb egy korrekt rétegpiaci termék befuttatását jelentheti majd, a régi magasságokról már álmodozniuk sem érdemes.

Konzumer tech

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.