A Ghost Robotics négylábú robotjai a Boston Dynamics szerint nem véletlenül hasonlítanak annyira a saját modelljeire.
Hirdetés
 

A tavaly óta a Hyundai tulajdonában lévő Boston Dynamics pert indít versenytársa, a Ghost Robots ellen, miután a robotikai vállalat állítása szerint a rivális gyártó hét szabadalmát is megsértette a Spot négylábú robotokhoz meglehetősen hasonló saját termékeivel. A Robot Report tudósítása alapján a szóban forgó robotok nem is csak hasonlóak, hanem nagyjából egyformák, miközben a 2019-ben forgalomba került Spot egértelműen korábban jelent meg a piacon. A Boston Dynamics modellej ugyanis már ebben a formájában 2019 óta elérhető, miközben a Ghost Robotics csak 2020-ban jött ki első saját modelljével, a Spirit 40-essel, majd 2021-ben annak következő iterációjával, a Vision 60-assal.

Ez utóbbi egy ideig gyakran szerepelt a hírekben, miután a cég mesterlövész puskával felszerelt változatot is készített belőle. A Boston Dynamics állítólag már 2020-ban, mindössze néhány hónappal a Spirit 40 megjelenése után felkérte a Ghost Roboticsot, hogy vizsgálja felül a felhasznált szabadalmait, és azóta többször is felszólította a társaságot a szóban forgó technológiák alkalmazásának felfüggesztésére. Erre a jelek szerint mégsem került sor, így az ügy a bíróság előtt folytatódik.

A per az iparág fejlődését is meghatározza

A lap a Boston Dynamics szóvivőjét idézi, aki szerint a gyártó üdvözöli a versenyt a feltörekvő mobil robotikai piacon, de ettől függetlenül elvárná, hogy mindenki tiszteletben tartsa a szellemi tulajdonjogokat. Bár maga a Boston Dynamics az ágazat jelentős szereplője, az még mindig viszonylag fiatal, hasonlóan a robotikai ipar legtöbb területéhez. A kommetárok szerint ezért most jelentős lehetőség nyílik a precedens létrehozására, és a per kimenetele nyilván azt is meghatározza, hogy a riválisok mekkora szeletre pályázhatnak a Boston Dynamics részesedéséből.

Valaki már azon élcelődik, hogy a feltörekvő robotikai cégek esetleg végrehajthatnának egy fajtaváltást, és a változatosság kedvéért elkezdhetnének csivavára vagy tacskóra emlékeztető robotkutyákat is gyártani. Ennél komolyabb dolog, hogy a bármilyen modelleket ellátják-e fegyverekkel.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, a Ghost Robotics által épített gépeket már az amerikai légierő is alkalmazza a létesítmények őrzésére, és mások mellett a szingapúri hadsereg is innen szerzett be önjáró, veszélyes feladatok elvégzésére alkalmas robotkutyákat. A robotok tényleges fegyverekkel való felszerelése viszont már egy következő szint. A Boston Dynamics öt másik gyártóval közösen októberben adott ki egy nyilatkozatot, amely szerint az általános felhasználásra készült robotokat senkinek sem szabad fegyverré alakítania, de az aláírók között a Ghost Robotics neve nem szerepelt.

Piaci hírek

Egy év alatt ötödével hízott a félvezetőpiac

A szegmenst természetesen az MI-hájp legnagyobb haszonélvezője, az Nvidia dominálja, de azért a többiek se jártak rosszul.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.