A Csendes-óceánon vasárnap kezdődött az a nemzetközi haditengerészeti gyakorlat, amelynek során a legénység nélküli hajók alkalmazásáról is értékes tapasztalatokat gyűjtenének.

Napok óta zajlik a világ legnagyobb szabású tengeri hadgyakorlata, a kétévente megrendezett RIMPAC, amelyen az Egyesült Államok hadserege két tucat szövetségesével (Japánnal, Dél-Koreával, Ausztráliával, Új-Zélanddal, a Fülöp-szigetekkel, sőt európai NATO-tagállamokkal) együtt készül fel egy esetleges csendes-óceáni háborúra. Ahogy a Popular Science korábban beszámolt róla, ebben az évben már egy személyzet nélküli robothajókból álló formáció is részt vesz a gyakorlaton: a mindössze májusban felállított Unmanned Surface Vessel Division One (USVDIV One) egy teljesen új kategóriát vezet be a háborús gyakorlatra az eddig is meglévő kisebb-nagyobb tengeri drónok mellé.

A lap az amerikai felszíni erők parancsnokát idézi, aki szerint a pilóta nélküli rendszerek gyakorlati megvalósítása előrelépést jelent a döntéshozatl gyorsaságban és a katonai rendszerek hatékonyságában, az USVDIV One pedig ebben a tekintetben a fejlesztések katalizátora lesz. A most bevetett robotok egyébként már tavaly is megjelentek egy hadgyakorlaton, ahol más hadihajók számára gyűjtöttek célinformációt. A PS szerint az új hadosztályba kerültek a Sea Hunter és a Sea Hawk nevű, a DARPA tengeralattjáró-ellenes programjához épített hajók is (lásd fent a US Navy felvételén), amelyeket hosszú és folyamatos működésre terveztek, hogy a tenger alá irányított érzékelőkkel azonosítsák és kövessék az ott megbújó tengeralattjárókat.

Pénz nincs, de a fejlődést nem lehet megállítani

A személyzet nélküli járművek a cikk alapján úgy terjesztik ki a flotta többi tagjának észlelését, hogy ezzel párhuzamosan nem kockáztatják a tengerészek életét, mint a legénységgel ellátott hajók. A tudósításból emellett az is kiderül, hogy az eleve legénység nélküli működésre tervezett egységek mellett két másik, meglévő modellekből átalakított eszköz is szerepet kap az új tengeri hadtestben, amelyek korábbi gyakorlatok külön-külön már azt is igazolták, hogy a személyzet nélküli hajók a tűzerőhöz vagy az utánpótlás szállításához is hatékonyan hozzájárulhatnak. Esetükben azonban a vadiúj hajótestek fejlesztése kútba esett a legénység nélküli rakétanaszádok létrehozására szánt büdzsé tavalyi visszavágásával.

A mostani gyakorlaton mindenesetre sok minden kiderülhet a robothajókról és arról, hogy át kell-e gondolni a tengeren egymás mellett harcoló robotok és emberek vízióját. A katonai felhasználás természetesen nem az egyetlen terület, ahol a távolról irányított vagy akár autonóm navigációval működő hajóknak jövője lehet. Nemrég például mi is beszámoltunk róla, hogy önállóan, legénység nélkül kelt át az Atlanti-óceánon az IBM által tervezett, mesterséges intelligenciával hajtott Mayflower, és bár a kísáérlet nem egészen az eredeti tervek szerint alakult, fedélzeti autonóm rendszerei sikeresen navigáltak az óceánon, és minden esetben jelezték azokat a műszaki problémákat, amelyek útja során fennakadásokat okoztak.

Piaci hírek

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.