A csevegőalkalmazás üzleteknek szánt Cloud API-ja a cégek és ügyfelek közötti kommunikációt igyekszik segíteni. A bizonyos szintig ingyenes szolgáltatás globálisan elérhető a vállalkozások számára.

Komoly fejlesztést jelentett be Mark Zuckerberg az első ízben megrendezett Conversations konferencián, amelynek fókuszában az üzenetküldés, kapcsolattartás és az ezt segítő megoldások állnak. A Meta (leánykori nevén Facebook) alapítója az eseményen tartott beszédében kifejtette: az üzletnek kell oda mennie, ahol az emberek vannak. Nem meglepő módon Zuckerberg szerint mindezt a cégcsoportjuk felületein lehet leginkább megtenni, mivel hetente több mint egymilliárd felhasználó veszi fel a kapcsolatot üzleti fiókokkal az üzenetküldő szolgáltatásaikban.

Ezt a folyamatot igyekszik most az anyavállalat tulajdonában lévő WhatsApp gördülékenyebbé tenni azzal, hogy globálisan elérhetővé teszi felhőalapú API-szolgáltatását, amely a cégek számára az ígéretek szerint gyorsan bevezethető, gördülékenyen használható és nem utolsó sorban saját igényekre szabható kommunikációs eszközt ad a vállalkozások kezébe.

A szolgáltatás markáns részét adja az úgynevezett WhatsApp Business Platform, amely központi irányítópultként segíti a folyamatok áttekintését. A felület a vállalkozás WhatsApp-fiókjának információi mellett betekintést ad az aktuális limitszintek alakulásába, illetve különböző eszközöket biztosít az ügyfelekkel történő kommunikáció téma szerinti kosztumizálására. 

 

A WhatsApp Business Platform felülete


A vállalatmérettől függetlenül globálisan elérhető szolgáltatás használata a havi első 1000 üzenetig ingyenes, az üzlet oldaláról indított kommunikációnak azonban van egy napi 50-es korlátja is. Az ezeken túlmutató igényeket különböző fizetés konstrukcióban teszi elérhetővé a WhatsApp. Az üzenetváltásokra eső egytől akár húsz centig is terjedő árat befolyásolja például a földrajzi hely, illetve az is, hogy a beszélgetést a cég vagy a felhasználó kezdeményezte.

Termőre fogták

A WhatsAppot még 2014-ben vásárolta fel több mint 16 milliárd dollárért a Facebook. A befektetést a vevő nem akarta azonnal aprópénzre váltani, de 2017 óta már folyamatosan terítéken van a platform üzleti célú lehetőségeinek kibővítése. Az immár bő 2 milliárd felhasználóval rendelkező csevegőalkalmazás sok régióban elsöprő népszerűségnek örvend, így ezeken a területeken kifejezetten vonzó csatorna lehet a kisvállalkozások számára, hogy ügyfeleiket elérhessék.

A fentebb bevezetett szolgáltatás egyik hátulütője lehet azonban, hogy a Meta szerverein bonyolított kommunikációval a vállalkozások túlságosan függővé válnak a közösségi óriástól. Például a felhasználási feltételek változása (áremelés, eddig ingyenes funkciók fizetőssé tétele stb.) esetén sokkal nehezebbé, költségesebbé válik az alternatív megoldásokra váltás.

Közösség & HR

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.