A frissen közzétett jelentés szerint a dél-koreai elektronikai óriás profitjának felét a memóriaüzlet hozta.

Három éve nem látott jó számokkal rukkolt elő a Samsung idei második negyedéves eredményei kapcsán. A vállalat szó szerint sokat profitált azon, hogy egy csomó szegmensben folyamatosan élénk kereslet mutatkozik a memóriacsipek iránt. 

A frissen közzétett üzleti jelentés szerint a 63 670 milliárd won forgalomból üzemi eredmény szintjén 12 570 milliárd maradt. Ez az előző év hasonló időszakával összesasonlítva 20, illetve 54 százalékos erősödést jelent. Utoljára ilyen impresszív teljesítményre 2018 harmadik negyedévében volt képes a cég.

Vezetnek a félvezetők

A társaság félvezetőkért felelős részlege közel 7000 milliárd wonos üzemi eredményt produkált, azaz a teljes cégcsoport profitjának több mint a felét prezentálta. Ez elsősorban az adatközpontoknál és a PC-knél jelentkező igen komoly keresletnek köszönhető. Ráadásul a frissen legyártott DRAM-ok várhatóan az év második felében sem fognak a polcokon porosodni. A memóriapiac általános helyzetét jól szemlélteti, hogy az átlagos értékesítési ár mind a DRAM-ok, mind a NAND csipek esetén a vártnál nagyobb mértékben emelkedett.

Ami a szintén jelentős szeletet képviselő mobilos divíziót illeti, sok panaszra itt sem volt ok. A több mint 3200 milliárdos üzemi eredmény alapján elmondható, hogy szépen keres a Samsung az okostelefonjain. Bár a globális komponenshiány a dél-koreaiak folyamatait is megnehezítette, a cég jelentése szerint a prioritások eltolásával és a költségek szigorú kordában tartásával biztosítani tudták a kétszámjegyű profithányadot.

A telefonok frontján az év hátra lévő részére is pozitív várakozásokkal tekint a vállalat. Ezt egyrészt a hamarosan érkező újabb hajlítható kijelzős modellekre, másrészt az 5G-s készülékek tömeges elterjedésére alapozza a vezetőség.

Pozitív (ki)jelzők

A kijelzőket gyártó üzletágnál szintén segített a panelek áremelkedése, másrészt egy enigmatikus "egyszeri tétel". Utóbbi vélhetően az Apple-től érkezett. Cupertino ugyanis komoly ügyfele a Samsungnak, és az ilyen gigantikus mennyiségekről szóló megállapodások rendszerint tartalmaznak egy biztosítékot a beszállító számára abban az esetben, ha a vevő mégsem éri el a minimálisként megszabott rendelési állományt.

A display divízió a tájékoztatás szerint készül olyan új technológiák bevezetésével is, mint például a kijelző alá rejtett kamera. Azt azonban egyelőre nem lehet biztosra mondani, hogy mindez debütálhat-e már az említett hamarosan érkező hajtogatható telefonokban.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.