Sorozatban érkeznek a perekről, betiltásokról és botrányokról szóló hírek.

Az várható volt, hogy az autómegosztó platformot üzemeltető Uber meg fogja osztani az üzleti modelltől idegenkedő taxis társadalmat, az utóbbi napokban azonban a szokásosnál is nagyobb hullámokat kelt a startup. A hazánkban pár hete elindult szolgáltatással kapcsolatban egyre több ellentmondásos hír érkezik, több országban betiltották, vagy per indult a vállalkozás ellen.

Betiltások, korlátozások

Az egyik legsúlyosabb eset Delhiben történt, ahol az egyik Uber sofőrt egy 25 éves utas megerőszakolásával vádolják. A két nappal ezelőtt kipattant ügy kapcsán az indiai főváros hatóságai azonnali hatállyal betiltották az Uber működését, ami legalább addig érvényben lesz, amíg nem tisztázódik, hogy pontosan mi történt. A kritikák szerint az Ubernek ki kellett volna szűrnie a sofőrt, akit 2011-ben hasonló vádak értek, azaz akkor is taxi sofőrként, egy utas ellen elkövetett erőszak volt a gyanú.

Az indiai esethez hasonló végkimenetelű az a spanyol döntés, mely szerint az Uber köteles beszüntetni az összes, Spanyolországban kifejtett tevékenységét. Az egyik madridi bíróság által meghozott végzés kimondja, hogy a sofőröket sehol sem regisztrálták, akik a tetejében olyan tevékenységet folytatnak, ami jogosulatlan előnyöket biztosít nekik a meglévő taxitársaságokkal szemben.

A madridi taxis szövetség által benyújtott panasz nyomán hozott döntés indoklásában az áll, hogy a szabályozás teljes mértékben gyakorlati alapokon nyugszik, követi a hatályos törvényeket és semmiképen sem értelmezhető a szabad piac, vagy a sharing economy kritikájaként. Hasonló végzést hozott Thaiföld egyik bírója is, aki azzal tiltotta be az Ubert az egész országban, hogy az autók jogszerűtlenül működnek az utakon, a tilalom pedig minimum addig fennáll, amíg a sofőröket nem regisztrálják a helyi törvényeknek megfelelően.

USA-ban sem kímélik őket

Ha azt hinnénk, hogy kizárólag az Uber szülővárosától távol akadnak problémák a szolgáltatással, akkor tévednénk. A legújabb támadás éppen Los Angeles és San Fransisco részéről érte a céget: a város vezetése beperelte a céget, mivel az több hibát vétett az árazásról való tájékoztatás, a sofőrök ellenőrzése terén, illetve engedély nélkül működtek autók a repülőtereken. Ez esetben a jogi problémák a rivális Lyfttel kapcsolatban is felmerültek, és míg az utóbbi már megállapodott a hatóságokkal, az Uber helyi vezetősége még tárgyal a megoldás érdekében.

Magyarországon egyelőre nem történt kirívó eset az Uber működésével kapcsolatban és a szakmai szervezetek rosszallásán kívül a hatóságok sem tettek lépéseket. Az egyetlen publikus aktus még az Uber indulása után nem sokkal történt, amikor a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egy közleményben fejtette ki aggodalmait a szolgáltatással kapcsolatban: az Uber semmiképpen sem szerezhet versenyelőnyt  „más, tisztességesen működő taxis szolgáltatókkal szemben” azzal, hogy nem teljesíti maradéktalanul a személyszállítási tevékenységet szabályozó jogszabályokban foglaltakat.

Piaci hírek

Már nem minden arany, ami MI?

Egy indiai startupprogram finoman jelzi: nem elég "nagyobbat" mondani, hanem érdemes valami eredetivel, ám perspektivikussal előállni.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.