Az AWS és a Volkswagen múlt heti bejelentése után újabb autóipari óriás áll össze egy másik informatikai multival, hogy közösen fejlesszen IT-platformot az ipari alklmazások támogatására.
Hirdetés
 

A Microsoft és a BMW kedden jelentette be az Open Manufacturing Platform (OMP) nevű kezdeményezést, amely az iparág közös IoT fejlesztéseihez biztosítana technológiai keretrendszert. A nyílt forrásra épító közösség az autógyártók és más gyártóvállalatok okos megoldásainak megosztásával segítené az ipari IoT telepítések felgyorsítását, amihez szabványok kidolgozásával is hozzájárulna a gépi kommunikáció vagy a helyben telepített rendszerek integrációjának területén. A közösség tagjai és partnerei a közlemény szerint felhasználási esetek és kódminták alapján építhetik fel a saját megoldásaikat.

Az OMP a Microsoft ipari IoT platformján, az Azure felhőjében működik majd, ami annyiban a két társaság eddigi együttműködésének egyenes következménye, hogy a BMW márebben a pillanatban is 30 különböző létesítményében több mint 3 ezer virtuális gépet futtat az Azure platformon, erre az infrastruktúrára építi bizonyos IoT vagy Mi szolgáltatásait a gyáraiban működő robotok és autonóm szállítási rendszerek esetébe is, ezeket a technológiákat pedig a bejelentés értelmében az OMP közösségébe is továbbviszi.

A vonatkozó befektetések értékéről egyelőre nincs információ, de a két vállalat azt tervezi, hogy év végéig 4-6 hasonló nehézsúlyú partnert nyer meg a kezdeményezésnek, és az első évben körülbelül 15 felhasználási esetet dolgoz ki – itt szó van a nyílt forrású szoftverkomponensekről, az idevágó open source szabványokról, sőt a megfelelő adatkészletek biztosításáról is hardveres vag szoftveres fejlesztésekhez. Az OMP ambícióit jellemzi, hogy az új partnereket hangsúlyozottan nem csak a szűkebb értelemben vett járműipar szereplők között keresik.

Nem csak az autók, de az autógyárak rendszereit is közösen építik

Az OMP együttműködéseinek egyik legfontosabb eredménye lehet az önvezető rendszerek egyszerűsítése és a fejlesztések költségeinek csökkentése, de hasonló szerepet tölthet majd be a digitális ellátásilánc-menedzsment vagy mondjuk a prediktív karbantartási folyamatok vonatkozásában is. A lényeg tulajdonképpen egy "mindenek felett álló" okosgyár-koncepció felépítése, ahol az adott termkekhez kapcsolódó kódminták állnak rendelkezésre az autonóm működésű, hálózatra csatlakozó gépekhez egy nyílt forrású referenciaplatformon keresztül.

Eztaztán az egyes szervezeteken belüli csapatok, vagy akár más vállalatok is felhasználhatják, mint ahogy kezdetben a BMW és a Microsoft is teszi – csakúgy, mint az Amazon és a Volkswagen múlt héten bejelentett együttműködésében, ahol új IT-platform, amely ugyancsak az autóipari vállalat minden gyárának és beszállítójának összekapcsolását célozza a valós idejű adatok gyűjtése és elemzése mellett. Abban az esetben Volkswagen Industrial Cloud (VIC) néven hivatkoznak az új termelési platformra, de ott is "a VW termelési és logisztikai folyamatainak újra feltalálásáról" beszélnek, összegyúrva a németek autóipari szakértelmét és az Amazon Web Services (AWS) technológiai know-how-ját.

Ahogy akkor mi is eszámoltunk róla, a VIC rendszere szabványosított hálózatba kapcsolná a Volkswagen mind a 122 gyártási egységét világszerte. Ezek informatikai rendszerei így a termelési szinten, vagyis az egyes gépek, eszközök és rendszerek vonatkozásában is az egységes platformhoz csatlakoznak majd, ettől pedig a gyártástervezés vagy a készletgazdálkodás területén is jelentős hatékonyságnövekedést várnak, de az előnyök közé tartozik a minőségi követelmények magasabb szintű teljesítése és a nagyobb rendelkezésre állás is.

Az informatikai piac szereplői és az autógyártók közötti együttműködés egyre szorosabbá válik, ami már az idén is több száz milliárd dolláros forgalmat jelent egyedül a szoftverfejlesztésben. Nemrég a német Continental vezérigazgatóját idéztük ezzel kapcsolatban, aki szerint már a biztonsági fejlesztésekben is kritikus szerep jut a szoftveres kompetenciának, ami a technológiai cégeknek kiváló lehetőséget jelent rá, hogy megvessék a lábukat az autóiparban – miközben a két terület kölcsönösen profitálni fog az egymást kiegészítő szakértelemből és az eltérő céges kultúrák egymsra hatásából.

Cloud & big data

99,9 százalékban biztonságosak az uberes utazások

Akit a maradék egytized százalék érdekel, az átböngészheti vállalat legelső ízben kiadott biztonsági statisztikáit.
 
PR-interjú

A digitalizáció a kezünk alá dolgozik

Néhány év alatt organikus fejlődés révén vált távközlési vállalatból infrastruktúra alapú infokommunikációs szolgáltatóvá az Invitech. A társaság bevételeinek meghatározó részét mára a vállalati szolgáltatások üzletág adja. Vezetőjével az irányváltás hátteréről és a jövő lehetőségeiről beszélgettünk.

Nem elég beszélni róla, tenni is kell azért, hogy jövőállóbbak legyenek a vállalatok. Szerencsére ebben rengeteg technológia áll már a rendelkezésre, csak győzzünk válogatni közöttük.

a melléklet támogatója az Invitech

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2019 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.