A csöppségek – és a gyermeki lelkületű felnőttek – legfeljebb az előrendelés visszaigazolásának örülhetnek az ünnepi vacsora előtt-után.

A kanadai énekes, Claire Elise Boucher, művésznevén Grimes két okból még azoknak is ismerős lehet, akiknek nulla affinitásuk van a kortárs popzenéhez, de jártasak valamelyest a modern technológia világában. A művésznő ugyanis 2018 és 2021 között Elon Musk párja volt, sőt két gyermekkel (bár egyikhez csak az örökítőanyagát kellett adnia) is megörvendeztette az öntörvényű techmogult. Ha valakihez a technológiai szektor bulvárhírei is csak ritkán jutnak el, akkor esetleg onnan hallhatott róla, hogy ő volt az első, aki felfedezte az üzletet abban, ha tömegesen klónozzák a hangját generatív mesterséges intelligencia segítségével.

Nem hiába volt a felmenői közt szerzői jogban is járatos ügyvéd meg bankár: Grimes gyorsan meglátta, hogyan kereshet pénzt a mesterséges intelligenciával, pedig már két éve azt állította, hogy az MI vezet el minket a totális egyenlőséghez (és nyilván a világbékéhez), amit ő FALC-nak (Fully Automated Luxury Communism) nevezett. De addig is, amíg ez megvalósul, igyekszik kiaknázni minden üzleti lehetőséget, amit ez a technológia adhat.

Grimes-hangú plüssfigurát minden gyereknek!

Nem lehet mást mondani: az ötlet páratlanul zseniális. Az énekesnő és üzlettársai kitaláltak egy interaktív plüssjátékot gyermekeknek (és mindenkinek, aki bukik az ilyesmire), amely beszélget a tulajdonosával, sőt valamennyire igazodik is a személyiségéhez. A három plüssfigurából álló sorozat (Gabbo, Grem és Grok) Grimes, a Curio játékgyártó cég és az OpenAI együttműködésében készült. Grimes a hangját is beletette a projektbe, hogy azon szóljon a GPT 3.5 a drága gyermekhez, de befektetőként és tanácsadóként is részt vett a projektben.

Azt egyébként külön hangsúlyozta, hogy Groknak semmi köze Elon Musk azonos nevű robotjához. De mégsem Musktól függetlenül született: Grok neve a rocket szóból alkotott "Grocket" rövidítése, ami meg onnan van, hogy mivel a gyerekei Musk mellett nevelkedtek, a kert végében is SpaceX rakéták álltak. (A névből még lehetnek viták, a plüssbabára és nevére ugyanis a Curio szeptemberben, míg Musk a robotjára másfél hónappal később kért szabadalmi védelmet.)

A három figura egyedi karaktert (Curio: "személyiséget") kapott: Grok egy barátságos rakéta, aki szeret táncolni, de nem tud repülni; Grem egy űrlény, aki bele van zúgva a rózsaszínbe; Gabbo pedig egy kíváncsi, Pinokkióra emlékeztető figura (de csak belsőleg!), aki mindig új barátokat keres.

A játékoknak jelenleg egy üzemmódjuk van: kedves, barátságos, tréfás személyiségként viselkednek. De a cég már dolgozik egy funkción, hogy a szülők módosíthassanak az alapszemélyiségen.

A karácsonyi vásárt már lekésték

Grimes és a Curio együttműködése állítólag egy az X-en áprilisban közzétett bejegyzéssel indult, amelyben egy felhasználó egy olyan jövőről posztolt, ahol még a plüssmackókban is mesterséges intelligencia lesz. Erre válaszolta Grimes, hogy ha biztonságos lenne, ő nagyon örülne egy szuperintelligens macinak, ami segítené a gyereknevelésben.

Ebbe a beszélgetésbe kapcsolódott be a Curio társalapítója, vezetője, Misha Sallee, és hármasban arra jutottak, hogy milyen nagyszerű lenne, ha MI-alapú játékokkal csökkenteni lehetne például a képernyőfüggőséget. A szavakat tettek követték, és megalkották a három figurát.

A játékok működéséhez egyelőre szükség lesz wifikapcsolatra, de a fejlesztők szerint előbb-utóbb mindent (hardvert és szoftvert) be lehet építeni majd a figurákba. A játékokhoz van egy alkalmazás is, amin keresztül a szülők beállíthatják az eszközt, valamint ott kapják meg a baba és a gyermekük közötti beszélgetés leiratát. A cég állítja, hogy a játékok nem tárolnak hangadatokat, átiratokat is csak 90 napig, és a tárolásánál betartják a vonatkozó adatvédelmi törvényeket.

Geek szülők geek gyerekeinek ideális ajándék lenne a fa alá. Csak hát van egy gond: a plüssfigurák egyelőre csak előrendelhetők darabonként 99 dollárért (kb. 34-35 ezer forint). Aki december 17-ig leadja a rendelését egy igazolást kap arról, hogy az elsők között kapja meg a játékszerét 2024 elején, amit végül is betehet a fa alá.

És hogy kikre számít a Curio? Azokat az úttörő családokra, akik hajlandók elindulni az MI-vezérelt plüssbabák mutatta úton. Mindenki másnak pedig üzenik: "Ha félsz, talán várj egy kicsit."

(Nyitókép: Curio)

Konzumer tech

Az Intel segítségével valósulhat meg Elon Musk szörnyeteg csipgyára

Az Intel is csatlakozik a SpaceX-hez és a Teslához a texasi üzemek felépítésében, bár annak részletei egyelőre nem világosak, hogy milyen mértékben járul hozzá a járműveket, humanoid robotokat és MI-adatközpontokat is kiszolgáló Terafab projekthez.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.