Az elektronikai cégek egységesen készíthettek felmérést arról, hogy mely technológiai megoldásokkal bajlódnak a legtöbbet a felhasználók. Csak ez lehet a magyarázat arra, hogy a Google, illetve egyéb, kisebb fejlesztők kétségbeesetten próbálják megreformálni a routerek és otthoni hálózatok világát. A változatos megoldások közé most egy új érkezett, amelynek még routerre sincs szüksége.
Az alkalmazkodó hálózat
A Plume nem egy központi egység, hanem úgynevezett „Pods”, azaz kapszulák segítségével alakítja ki a hálózatot. A leginkább WiFi erősítőre (extender) hasonlító eszközöket a lakás helységeiben, az ott lévő konnektorokba kell dugni, magát a hálózatot pedig az ezeket vezérlő szoftver hozza működésbe. A beüzemeléshez, illetve működtetéshez pedig nem szükséges számítógép, vagy böngésző, minden a gyártó alkalmazásával történik.

A felhasználók felszabadítás azzal folytatódik, hogy az ígéretek szerint a rendszer folyamatosan alkalmazkodik a körülményekhez. Az adaptív Wifi azt jelenti, hogy az egységeket vezérlő szoftver állandóan figyeli a hálózati problémákat, az esetleges interferenciákat, és gondoskodik arról, hogy a csatlakoztatott eszközök a lehető legnagyobb sebességgel kapják az adatokat.
Hatos pakkban érkezik
A Plume azt is monitorozza, hogy milyen forgalom zajlik a mobilok, táblagépek és a hálózat között. Amennyiben valamelyik eszköz egy adatigényesebb feladatot végez, például egy 4K felbontású filmet streamel, akkor ez kap prioritást. A szoftver arra is képes, hogy megjegyezze a háztartásban, illetve az a körüli hálózati változásokat, és ennek megfelelően hangolja át a csatornákat, vagy választ olyan frekvenciát, ami nem fog ütközni más eszközökkel.
A telepítést, a beállításokat a már említett alkalmazáson keresztül lehet elvégezni. Az app ezen kívül betekintést nyújt a hálózaton zajló folyamatokban, nyomon követhető, hogy a csatlakozó eszközök mennyi ideje, és mennyi adatot forgalmazva lógnak a hálón, itt menedzselhető a vendégek hozzáférése, és persze az egyéb, biztonsági beállítások is.
A Plume, illetve az annak egységei hatos kiszerelésben rendelhetők elő darabonként 39 dollárért, ami később 49 dollárba fog kerülni. A hat darabbal számolva ez összesen 66 ezer forintot jelent, amiért már komoly teljesítményű WiFi routerek vásárolhatók, bár a Plume-hoz hasonló rendszer egyikből sem építhető.
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?