Egykor a nyelv nagyon fontos érzékszerve volt az embernek: segített elkülöníteni az ehetőt az ehetetlentől, a táplálót a mérgezőtől. A civilizáció azonban fölöslegessé tette ezt a képességünket, hiszen ma már a különböző élelmiszerbiztonsági előírások (jó esetben) garantálják, hogy ehető és egészséges táplálékhoz jussunk.

Csodafegyver italhamisítók ellen

Van azonban néhány ember a világon, akiknek megmaradt a kifinomult ízlelési képessége. Őket hívják aranyszájaknak. Közülük sokan bor- vagy whisky-kóstolóként kamatoztatják azt a rendkívüli képességüket, hogy az orrukkal és nyelvükkel elképesztő pontossággal be tudják azonosítani az italokat: hol, miből és mikor készült, melyik ital eredeti, melyik hamisítvány.

Mivel a fogyasztók többsége erre képtelen, így könnyen átveri őket a pincér: hozza a sarkon vásárolt piros címkés kommerszt méregdrága 18 éves whisky gyanánt. Végső soron alkohol ez is, az is – csak épp az árban van vagy tíz-tizenötszörös különbség.

A Glasgow-i Egyetemen egy kutatócsapat kifejlesztett egy olyan mesterséges érzékelőt – nevezzük műnyelvnek –, ami úgy működik, mint egy valódi nyelv. Képes megtanulni az egyes italok ízét, és már meg tudja különböztetni egymástól a különböző gyártmányú és érlelésű whiskyket. Nem analizálja az anyagösszetételt, hanem a keverék egészét azonosítja: valóban az-e, aminek lennie kell. (A bor, sör stb. lényegében víz és alkohol különböző arányú keveréke, ami tartalmaz néhány százalékban olyan aromaanyagokat, melyek alapján az ember is megkülönbözteti az italokat egymástól.)

Bár a whisky-azonosítás jópofa lehetőség, az eszköz azért ennél komolyabb célokra is használható. Mint azt Alasdair Clark kutatásvezető a The Guardiannek elmondta, a technológiát egy hordozható eszközbe csomagolva természetes vizek gyors megfigyelésére, mérgek azonosítására is lehet használni. De az élelmiszeriparban is jól jöhet a minőségbiztosítóknak, mert gyorsan megállapíthatják vele: megfelel-e az eredeti, engedélyezett receptúrának a sorról lejövő termék. Egyelőre a konstrukció csak folyadékok azonosítására alkalmas.

Valóban úgy működik, mint a nyelv

Maga a "nyelv" egy üveglap, amelyre három blokkban egyenként kétmillió mesterséges ízlelőbimbót tartalmaz, melyek felülete kb. 500-szor kisebb, mint az emberi ízlelőbimbóké. A kis lapkák arany- és alumíniumötvözetből készült lapkák egy részének felületét különböző kémiai anyagokkal futtatták be.

Az eszköznek nem az a feladata, hogy analizálja a folyadékot, hanem csak azt figyeli, hogy a különböző folyadéktípusok hogyan változtatják meg a kis lapkákról visszaverődő fény hullámhosszát. Ez alapján le lehet képezni a folyadékok pontos "ujjlenyomatát", amit egy algoritmus megtanul, és nagy biztonsággal meg tudja mondani a következő pohár whiskyről, hogy az ugyanaz a 18 évig érlelt ital-e, mint amit előzőleg megízleltettek vele, vagy csak olcsó hamisítvány.

A kutatók érthető módon – mégiscsak egy skót csapatról van szó – különböző whiskykkel tesztelték a rendszert. Mint Clark mondta, az eszköz valóban úgy működik, mint az emberi nyelv, azt nem tudja megmondani, mi van a kávéban, de pontosan be tudja azonosítani, hogy most kávét iszunk.

Annak egyébként, hogy különböző típusú whiskykkel kísérleteztek, volt tudományos magyarázata is: a típusok összetételében minimális az eltérés, a nyelvünk mégis érzi a különbséget az aromaanyagok, például a vanillin vagy a különféle terpének, polifenolok stb. eltérő arányai miatt. A kutatók mesterséges nyelve ugyanígy tett: képes volt érzékelni közöttük a különbséget, és meghatározni azt az egyedi mintázatot, ami alapján minden esetben teljes biztonsággal beazonosította, hogy mit "iszik".

Az eltéréseket laboratóriumban ma már könnyűszerrel meg lehet határozni, de komoly műszerek kellenek hozzá. De mint Clark mondja, az ő technológiájukkal olyan kis méretű hordozható eszközöket lehet készíteni, amivel gyors fontos információkat gyűjteni. Arra azonban értelemszerűen nem alkalmas, hogy a laboratóriumi analízist kiváltsa.

És igen, valóban alkalmas arra is, hogy szembesítsük a pincért a csalással...

Akiket a technikai részletek is érdekelnek, itt találják a kutatócsoport szakcikkét, amit a brit Nanoscale tudományos folyóiratban tettek közzé.