Alföldi Istvánt, aki több mint két évtizedig irányította az NJSZT-t, Szalay Imre alelnök váltja.
Hirdetés
 

Nyugdíjba vonulása miatt ősszel távozik a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) éléről a társaság ügyvezetője, Alföldi István. Helyét a jelenlegi alelnök, Szalay Imre veszi át.

Alföldi, aki idén 71 éves, 1997 óta irányítja az NJSZT-t ügyvezető igazgatóként. 1972-ben szerzett villamosmérnöki és mérnök-tanári diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen megszerezte a mérnök-közgazdász végzettséget is. Már egyetemi évei alatt foglalkozott az akkoriban Magyarországon még gyerekcipőben járó számítástechnikával. A BME elvégzése után tizennyolc éven át a Központi Statisztikai Hivatal számítóközpontjának vezetője volt, majd az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet Mérés-, és Számítástechnikai Kutatóintézetébe ment dolgozni, ahol három évet töltött projektmenedszerként. 1993-tól két évig a BULL Magyarország, majd a KOPINT-DATORG informatikai vezetője lett.

1997-től irányítja az NJSZT munkáját. Az ő vezetése alatt valósult meg többek között az Európai Számítógép-használói Jogosítvány (ECDL – European Computer Driving Licence) hazai bevezetése, valamint több iskolai informatikai oktatási segédanyag kidolgozása is. A társaság általa megfogalmazott mottója – "megőrizni a múlt értékeit, alkalmazkodni a jelenhez és legjobb tudásunk szerint befolyásolni a jövőt" – szellemében az ő időszaka alatt indult el a magyar informatika történetének feldolgozása. Ennek keretében készült egy videoportré-sorozat a magyar számítástechnikai ágazat kialakulásában fontos szerepet játszó szakemberekkel, tudósokkal, többek között Dömölki Bálint matematikussal vagy Havass Miklóssal, aki részt vett az első magyar fejlesztésű számítógép, az EMG 830 fejlesztésében.

Alföldi István távozását azzal indokolta, hogy az egyre gyorsabban változó világ új szemléletet követel, szükség esetén azonban a jövben is szeretné segíteni az NJSZT munkáját.

Utóda Szalay Imre lesz, akit tavaly választottak meg az NJSZT alelnökévé. Szalay, aki 1983. óta tagja az NJSZT-nek, a Szegedi Tudományegyetemen szerzett matematikus diplomát. Az egyetem után Számítógép-alkalmazási Kutató Intézet (SZÁMKI) munkatársa lett, ahol tizenegy évet töltött projektmenedzserként. 1990 után ő is piaci cégeknél helyezkedett el, a Digitalnal, a Compaq-nál és a HP-nál összesen közel 18 évet töltött, majd a Vodafone következett. 2003-ban részt vett a PMI (Project Management Institute) magyar tagozatának alapításában, és 1998-ig a szervezet elnöke is volt.

(Kép: Infotér Egyesület)

Közösség & HR

Így lesz drágább a mesterséges intelligencia, mint az emberi munkaerő

Egyes vállalatok már most is többet költenek az MI-ügynökökre, mint a technológiát használó alkalmazottaik fizetésére, miközben a megtérülés nem mindenhol és nem minden szempontból tűnik egyértelműnek.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.