Minden banknál és minden bankszámlánál élesedett az azonnali fizetés, de még lehetnek csúszások. A kötegelt utalások, például a bérfizetések egyelőre nem így mennek.

Március másodikán nulla óra nulla perckor élesítették az összes hazai bankot és ügyfeleiket érintő azonnali fizetési rendszert (AFR). A Protfolio reggel 8 óra után lefuttatott egy tesztet, és úgy találta, hogy minden banknál működik, az MKB-nál a pénzküldés nem ment, de fogadni tudta a tranzakciókat. Az MNB riportja szerint nincs fennakadás.

Az AFR eredetileg tavaly élesedett volna, ám végül a Bankszövetségnek sikerült megegyeznie az MNB-vel a halasztásról. A Bankszövetség egyik nyomós érve az volt, hogy ahol ilyen rendszert indítottak, sokkal hosszabb átmeneti időszakot hagytak a pénzintézeteknek a tesztelésre és a fokozatos átállásra. Másrészt más országokban a már működő rendszerekhez nem kötelező minden banknak csatlakozni, így ebből a szempontból a magyar bankrendszer mindenképpen úttörőnek számít, hiszen a bankok nem választhattak: kötelezően csatlakozniuk kellett.

Minden számlatulajdonost érint

A mostani indulással több minden változik mind a bankok, mind az ügyfelek szempontjából. Mindenekelőtt jó tudni, hogy az AFR csak az elnevezésében azonnali. A tranzakció árfutásához kell pár másodperc, de maximum 5 másodpercen belül meg kell történnie. Erre érdemes odafigyelni, mert ha a rendszer valamiért lelassul, és az utalás nem megy át 20 másodpercen belül sem, akkor azt a tranzakciót el is utasítja a rendszer, tehát újra kell próbálkozni. A szervezeteket érinti, hogy a kötegelt, csoportos megbízásokat (jellemzően ilyen a bérek utalása) csak szeptember 1-től fogadja be az AFR.

A rendszer 7×24 órában elérhetővé teszi lényegében valós időben a banki utalásokat mind az indítás, mind a fogadás oldalán. Ez a banki alapszolgáltatás része, tehát nem kell érte külön díjat fizetni.

Az AFR-rel új szolgáltatások is életbe lépnek. Ebből a legfontosabb, hogy ún. másodlagos azonosítóval (mobilszám, adóazonosító jel, e-mail cím) is indíthatók utalások a bankszámlákra. Ehhez azonban az ügyfélnek hozzá kell rendelnie a számlájához a használni kívánt azonosítót vagy a bankfiókban, vagy egyes bankoknál az online banki felületen.

Bekerült az AFR-be egy tranzakciótípus is, a fizetési kérelem (így lehet fizetni majd például a korábban sárga csekken feladott közműdíjakat), de a bankoktól függ, hogy nyújtanak-e ilyen szolgáltatást. És általánosabb lehet a QR-kódos utalás is.

Szintén fontos tudni, hogy ha az átutalási megbízást valaki papíralapú nyomtatványon adja fel a bankban, az nem kerül be az AFR-be.

Az eNET szerint a netezőknek tetszik

Az eNET még a bevezetés előtt megszondázta a hazai 18 évesnél idősebb netezőket az AFR-ről. A kutatás szerint február végéig, tehát a kutatás időpontjáig a válaszadók 71 százaléka hallott róla, és több mint négyötödük hasznosnak tartja. Elsősorban kényelmi szolgáltatásként tekintenek rá.

 
eNET AFR-kutatás
Infogram


A legnagyobb előnyét abban látják, hogy hétvégén és ünnepnapokon is teljesülnek majd az utalások (83 százalék). Szintén sokan (81 százalék) jelölték meg pozitívumnak, hogy az utalt összeg 5 másodperc alatt megérkezik a fogadó félhez. A válaszadók 75 százaléka szerint pedig kényelmesebbé teszi a fizetést (75 százalék). A készpénzhasználat 61 százalékuk szerint fog csökkenni az AFR hatására. A fizetési kérelem lehetőségét egyébként a válaszadók fele, a QR-kódos utalást pedig 44 százaléka tervezi használni.

Bár a kényelmet a válaszadók többsége kiemelte, a valóban ezt szolgáló elemekkel – például a másodlagos azonosító használatával – szemben óvatosabbak: csak minden második netező tervez ilyet regisztrálni bankjánál és/vagy használni másoknak történő utalás során. Elsősorban attól félnek, hogy a gyorsabb teljesülés miatt nehezebb lesz a téves utalások visszavonása (54 százalék), és a másodlagos azonosító használata kevésbé lesz biztonságos, mint a bankszámlaszám megadása (36 százalék).

Piaci hírek

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.