Csak bizonyos telkók és csak egyes csomagok esetében talált árváltozást az NMHH első félévre vonatkozó elemzése.

Közzétette a mobilszolgáltatók díjcsomagjainak 2022 első félévében lezajlott változásait vizsgáló elemzésének eredményeit a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Ennek alapján elsősorban a legolcsóbb díjcsomagok ára emelkedett, amik ugyanakkor minden esetben többletszolgáltatást is tartalmaztak.

Az időszak egyik meghatározó eseménye volt a Telenor névváltoztatása Yettelre. A március 1-jén lezajlott váltást jelentős díjcsomagátalakítás kísérte: a szolgáltató hét új előfizetéses (postpaid) és két feltöltőkártyás (prepaid) díjcsomagot vezetett be. A Vodafone hat postpaid és egy prepaid csomagot vezetett ki, a Magyar Telekomnál pedig egy előfizetéses díjcsomag értékesítése zárult le. A Diginél a vizsgált félévben nem történt ilyen jellegű mozgás.

A hatóság jelentése szerint a piaci mozgásokat jól jelzi, hogy a teljes piac mintegy ötödét az új díjcsomagok tették ki. A szolgáltatók jellemzően az előfizetéses csomagok terén aktívabbak, ez jelenti a verseny elsődleges terepét. Ebben a szegmensben a kínálat több mint ötöde új, míg a kártyás díjcsomagok közül csak ennek fele, 11 százalék.

Az emelők

A Yettel és a Vodafone esetében a teljes kínálatot figyelembe véve az ársáv alja jól láthatóan, mintegy 500 forinttal emelkedett. A Yettelnél a félév elején a legolcsóbb díjcsomag 11 hónap hűségidő esetén 3 990 forintba, míg az időszak végén 4 490 forintba került. A Vodafone esetében is hasonlóan: 2 990 forintról 3 490 forintra nőtt a legolcsóbb havidíj ára egy év hűségidő vállalásával. A kínálat felső sávja ugyanakkor nem változott: mindkét szolgáltatónál 15 990 forint volt az időszak elején és végén is a legdrágább díjcsomag.

A kivezetett díjcsomagokhoz képest egyértelmű drágulás látszik mindkét szolgáltató árszabásában, de ezzel párhuzamosan nőtt a lebeszélhető percek száma és az elérhető adatmennyiség is. A Yettelnél a korábbi egyetlen korlátlan belföldi adatforgalmat nyújtó konstrukció helyett június végére már három ilyen díjcsomag is szerepelt a cég kínálatában.

A Yettel újabb kínálata az eddigiekhez képest jóval áttekinthetőbbé vált az NMHH szerint. Egyszerűsödött a csomagok elnevezése: megmaradtak a ruhaméreteket imitáló betűkódok és a prémium szolgáltatásokat jelző "hiper"-jelző, eltűnt azonban a célzott korcsoportot jelölő (Teen, Junior, Senior) elem. Az új struktúrában alapvetően kétféle SMS- és percdíj szerepel: 0 és 40 Ft. 

A Vodafone lakossági mobildíjcsomagjait két almárkanév alatt (Go, illetve Red) kínálja. Utóbbiak korlátlan belföldi és uniós országba irányuló hívásidőt biztosítanak. Három új díjcsomag esetében érdemi változás a néven kívül egyáltalán nem történt: a Go Midi, a Red Free+ és a Red Infinity World+ árai és főbb jellemzői páronként megegyeznek a kivezetett Go Next, Red Free és Red Infinity World díjcsomagokéval. A konkurenciánál is meglévő, "magasabb ár, több szolgáltatás" elvét követi a Go Light és a Go Super díjcsomagok bevezetése. Előbbi a Go Mini csomaghoz képest 500 Ft-tal magasabb áron, 3 490 forintért kínál 30 perccel több lebeszélhető időt, utóbbi pedig a korábbi Go Talknál szintén 500 forinttal magasabb áron, 8 490 Ft-ért eggyel több, összesen 3 gigabájt adathasználatot.

Külön kategória az akciós termékként a jelenlegi feltételekkel tavaly november óta előfizethető Go Easy 15 díjcsomag, amelynek havi díja – ellentétben a többi Vodafone-díjcsomaggal – nem tartalmaz lebeszélhető perceket, ugyanakkor SMS- és percdíja is mindössze 20 forint. Ez csupán fele a nem korlátlan beszélgetést és SMS-t biztosító Go díjcsomagoknál alkalmazott díjaknak. Emellett a csomag előfizetési díja 15 gigabájt adathasználatot foglal magában.

Az alig vagy egyáltalán nem változtatók

A Magyar Telekom lakossági előfizetési rendszere alapvetően más stratégiát követ, mint a többi szolgáltatóé. Míg a versenytársaknál a díjcsomagokban meghatározott mennyiségű lebeszélhető percet (vagy SMS-t) és adatmennyiséget "csomagoltak össze", addig a Telekom fogyasztói öt-ötféle hangcsomagot és adatcsomagot csaknem tetszőlegesen kombinálhatnak. A cég lakossági díjcsomagjaiban csak egy apróbb változás történt: a Mobil S díjcsomag 100 forinttal drágább lett: 3 990 Ft (4 gigabájtos mobiladatcsomag vásárlása esetén), ugyanakkor a korábbi 50-ről 80 egységre nőtt a lebeszélhető percek vagy küldhető SMS-ek száma.

A Digi a többi nagy szolgáltatónál fiatalabb versenyzőként jóval kisebb lefedettséggel bír és kínálata is jóval korlátozottabb a többieknél: kizárólag havidíjas szolgáltatást kínál, abból is mindössze kétfélét. Azokat ugyanakkor a konkurenciánál lényegesen alacsonyabb áron: mindössze 1500 forintért. A két díjcsomag között csupán annyi a különbség, hogy míg a Digimobil Plusz előfizetési díja 200 perc belföldi lebeszélhetőséget és 15 gigabájt belföldön felhasználható adatforgalmat tartalmaz, addig a Digimobil Maxban nincs benne foglalt perc, de az adatkeret 30 GB.

Egységes feltöltés

A feltöltőkártyás csomagok terén az azokat kínáló három szolgáltató csomagjai között nem mutatkozik olyan eltérés, amely különböző, utólag megvásárolt extrákkal ne lenne megszüntethető. A cégek jellemzően egy-egy postpaid díjcsomagot tartanak csak fenn. Változás ezekben csak a Yettel kínálatában történt, amely a névváltáshoz kapcsolódóan két új szolgáltatást vezetett be: a Yettel Feltöltőkártyás és Yettel Feltöltőkártyás Expressz néven. Ezek között csak a szerződéskötés módjában van különbség: utóbbira csak interneten vagy telefonon lehet szerződni.

Konzumer tech

Nincs megállás, a Marsot is elkezdtük teleszemetelni

Eddig 7 tonnányi hulladékot sikerült elhinteni a vörös bolygón, ami egyelőre nem sok, de már most is érdemes odafigyelni rá.
 
Hirdetés

A munkaerő képzése a vállalat sikerének egyik záloga

A piaci versenyben az a cég tud élen maradni, amely lépést tart a fejlődő technológiával. Ez azonban csak megfelelően képzett alkalmazottakkal lehetséges.

Ahogy megindult az IT-szakemberekért a harc a munkaerőpiacon, úgy váltak egyre szofisztikáltabbá a képzést végző intézmények szolgáltatásai.

a melléklet támogatója a Green Fox Academy

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2022 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.