A dél-koreai autógyártó a CES-re készülve mutatta be MobED elnevezésű robothordárát, amelynek legnagyobb ígérete, hogy vigyázva szállít majd dolgokat A-ból B-be.
Hirdetés
 

A nagy technológiai kiállításokon megszokott dolog, hogy a résztvevő cégek igyekeznek meghökkentő megoldásokkal felhívni magukra a figyelmet. A világ egyik legnagyobb elektronikai seregszemléjére, a január 5-én startoló CES-re ez annyira igaz, hogy a "petárdázás" rendszerint már hetekkel a nyitás előtt elkezdődik. Ezt láthattuk például a Delltől is a minap, amikor a hibrid munkavégzést támogató koncepcióit mutatta be, és ezt történt Dél-Koreában is, ahol a Hyundai egy meglehetősen bizarr, önjáró tálcával jelentkezett.

A Mobile Excentric Droid (röviden MobED) nevéhez hűen valóban sajátságos már megjelenésében is, hiszen a miniatűr mobilitási platformként jellemzett eszköz első ránézésre nem tűnik többnek, mint egy kisebb doboznak, amire négy kereket szereltek. A valóságban persze ennél jóval összetettebb mérnöki munkát takar az egyszerű külső, de ettől függetlenül nem teljesen világos, pontosan kik lesznek azok, akik elkapkodják majd a Hyundai robotjait.

Komornyiknak kicsit alacsony

A 67 centi hosszúságú, 60 centi széles és mindössze 33 centimér magas MobED méretéhez képest meglehetősen súlyos darab, mivel 50 kilót nyom. Legfőbb előnyeként a stabilitását hangsúlyozta a cég, amit egyrészt a kerekenkénti külön felfüggesztéssel, másrészt a szükség szerint állítható tengelytávval érnek el. Utóbbi 65 centire is megnyúlhat a nagyobb sebességnél szükséges extra alátámasztás eléréséhez, illetve akár 45 centire is visszahúzható a lassabb, de nagyobb percizitást igénylő manőverezést segítendő.

Az egy töltéssel legfeljebb 4 órás műszakot lerobotoló géphordár maximális sebessége egyébként meglepően tekintélyes, hiszen eléri a 30 km/h-t. Ilyen tempónál azért nem feltétlenül raknánk tele pezsgős poharakkal (ahogy tette azt a Hyundai a bemutató kedvéért), ugyanakkor a 12 hüvelykes pneumatikus kerekek dolgát egy intelligens stabilizációs technológia is segíti. Utóbbi a kisebb egyenetlenségek, vibrációk ellensúlyozásával járul hozzá a gördülékeny utazáshoz.

 

A MobED lehetséges bevetési módjai (forrás: Hyundai)

 

Ahogy a mellékelt sajtófotón is látszik, a vállalat egészen extrém felhasználási módokban gondolkodik. Egy megfelelő kiegészítővel ugyanis a merész (és lusta) szülők akár kisbabájuk cipelését is rátestálhatják a kerekes droidra. Valamivel reálisabb forgatókönyvnek tűnik a kép jobb oldalán látható konstrukció, ahol a MobED-re egy nagy kijelzőt szereltek. Ez alkalmas lehet például rendezvényközpontok, stadionok, repterek, nagyobb múzeumok számára arra, hogy gyorsan és rugalmasan bevethető tájékoztató felületként alkalmazzák a stabilan görgő kisgépeket.

Konzumer tech

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.