Néhány hét múlva Las Vegasban ismét összesereglenek a szállítók és érdeklődők a világ egyik legnagyobb, végfelhasználókat célzó technológiai kiállításán. A CES 2022-re több gyártó is különböző bemutatókkal "melegít". Így szokott tenni hagyományosan a Dell is, amely a héten New Yorkban rendezett eseményén több érdekes koncepciómodellt is bemutatott a meghívott újságíróknak. Ezek az egyelőre csak jövőképnek tekinthető megoldások jellemzően az irodai munka megváltozására, a vélhetően tartósan velünk maradó hibrid foglalkoztatás elterjedésére reagálnak.
Lenézett online meetingek
Aki valaha dolgozott távmunkában, az valószínűleg szembesült már vele, hogy az online összehívott találkozókon mindenki lefelé néz (már amennyiben éppen követi a meeting történéseit). Ez a laptopok kijelzőjének döntéséből, illetve a beépített kamera pozíciójából adódik, hiszen annak vonala így jellemzően jóval szemmagasság alatt marad. Nagyobb, önálló monitorok használtánál pedig éppen ennek ellenkezője lehet probléma, mivel előfordulhat, hogy a kijelző kamerája túlságosan magasan van az előtte ülő felhasználó fejéhez viszonyítva.
A zökkenőmentes munkavégzés támogatását ígérő, most prezentált delles elgondolások egyike, az úgynevezett Concept Pari pontosan a fenti gondokat igyekszik kiküszöbölni - meglehetősen formabontó módon. A Pari nem más, mint egy önállóan mozgatható, vezeték nélküli kapcsolattal rendelkező webkamera.
Alapesetben a kamera a monitorra rögzített tartóban helyezkedik el, amely egyébként az eszköz vezeték nélküli töltéséről is gondoskodik közben. Ha nem megfelelő a rögzített kép pozíciója, két dolgot tehetünk. Az egyszerűbb változatban csak fogjuk az apró, hengeres formájú kamerát, és odatapasztjuk a képernyő bármelyik pontjára. Arról, hogy ott is maradjon, mágnes gondoskodik, ám éppen ezért csak az erre speciálisan felkészített monitorokkal működik a trükk. Egyébként a képernyőre "ragasztásnak" megvan az a bemutatón nem kidomborított előnye, hogy akár az általunk legkevésbé kedvelt kolléga képére is helyezhetjük Parit.
A másik használati módot a fenti, asztali lámpára hajazó állvány biztosítja. Ennek végén ugyanis nem izzó, hanem egy mágneses korong található, amihez a kamerát kapcsolva az asztalra helyezett dokumentumokat, tárgyakat tudjuk kényelmesen prezentálni a videós beszélgetés többi szereplőjének.
Ugyan csak egy ötletet bemutató prototípusról van szó, de viszonylag sokat elárult a cég a technológiai paraméterekről. A 30 grammos eszköz 1080p minőségű felvételek készítésére és vezeték nélküli továbbítására alkalmas, illetve van benne egy külön ledes jelző is, amely a megfelelő oldalirányú pozíció eltalálását segíti a képernyőre rögzítéskor. Esetleges tervezett megjelenési dátumról, pláne forgalmazási árról viszont nem esett szó, ami nem túl meglepő, tekintettel a Pari koncepció státuszára.
Eszközök között
A másik két téma a munka során párhuzamosan használt különböző eszközök és kiegészítők együttműködésére helyezte a hangsúlyt. A Concept Flow tulajdonképpen egy Wi-Fi 6E-t használó, vezeték nélküli töltést biztosító dokkoló, ami az elképzelések szerint zökkenőmentes kapcsolatot teremt a dolgozóasztalon lévő külső monitor, billentyűzet, egér és a fő munkaeszközként funkcionáló laptop között. Utóbbi képernyőjét például automatikusan kivetíti az asztali monitor, a bluetoothos kapcsolat határát elérve lekapcsol, majd visszatérve újból aktivizálja magát a korábban megadott paraméterek szerint.
A Concept Stanza egy tipikus céleszköz akar lenni. A 11 hüvelykes tablet egyetlen funkciója ugyanis a szabadkezes jegyzetelés támogatása. A mindenféle csatlakozótól mentes Stanzára egy stylus segítségével véshetjük fel gondolatainkat, amit aztán a tablet digitalizál és természetesen szintén vezetékmentes módon továbbít számítógépünkre. A konverzió során az emberi tökéletlenséget is igyekszik korrigálni, például felismeri és tökéletesíti a körnek tervezett alakzatokat.
Megismételve a korábban elmondottakat: egyelőre a fenti eszközök mindegyike koncepciómodellnek tekinthető, így kereskedelmi forgalomba kerülésükre sem holnap kell számítani. Lehet, hogy a jelenlegi formájukban erre egyik esetben sem kerül sor, de az több mint valószínű, hogy a gyártó jövőben érkező termékeinél visszaköszönnek majd bizonyos funkciók.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?