Az IDC számításai szerint az évtized első felében folyamatosan és erőteljesen nőnek majd az évente mesterséges intelligenciára fordított kiadások.

Nem telik el hét, hogy legalább egy anyagunkban ne foglalkoznánk a mesterséges intelligencia (MI) különböző potenciális és gyakorlati felhasználásával. A technológia a globális nagyhatalmi játszmában is kiemelt prioritást kap, amiben egyébként Európa nem áll túl jól. Hogy az MI mennyire fontos eleme a jelen és közeljövő informatikájának, arról az IDC témában kiadott friss elemzésének számai is árulkodnak.

Pénz lesz rá

Az amerikai piackutató úgy kalkulál, hogy idén a teljes MI-szektor 327,5 milliárd dolláros forgalomra számíthat. Ez elég szép, 16,4 százalékos éves növekedésnek felelne meg, amennyiben beigazolódik a szakmai jóslat. Kicsit hosszabb távra tekintve viszont ennél is kedvezőbb a kép. A 2020-2024 közötti időszakra ugyanis átlag 17,5 százalékos expanzióval számol az IDC. Ennek köszönhetően az időszak végére már bőven 550 milliárd dollár fölé hízhatnak a mesterséges intelligenciához kötődő globális kiadások.

Az elemzés három különböző szeletre bontja a teljes piacot. A legnagyobb részt a szoftverek képviselik: a tavalyi forgalom 88 százalékat adta ez a szegmens. Ugyanakkor a programokra szánt pénzek aránya a közeljövőben picit zsugorodni fog, mivel a várakozások szerint a szoftveres kiadások növekedése egy árnyalattal elmarad majd a piac egészének teljesítményétől.

 

A mesterséges intelligenciához köthető különböző szoftveres kiadások várható növekedése (forrás: IDC)

 

A szoftvereken belül az MI-alkalmazások (pl. ERM, CRM) viszik a prímet, mivel a vevők ezekre áldozták a teljes költésük felét. Növekedési potenciál szempontjából viszont a szoftverplatformok fejlesztői néznek a legfényesebb jövőbe: ez a terület ugyanis öt év alatt évente átlagosan közel a harmadával tud majd fejlődni. A leglassabb növekedésre ugyanezen időszak alatt az infrastruktúra-szoftvereknél lehet számítani: ezeknek a megoldásoknak a forgalma ugyanis "csak" 13,7 százalékkal bővül az évtized első felében.

Az MI-vel kapcsolatos szolgáltatások szegmense tavaly hozzávetőleg 13 százalékkal nőtt, ám idén ez 17,4 százalékra gyorsulhat, ami a terület jelentőségének erősödését mutatja. A piaci átlagot nagyjából 1 százlaékkal meghaladó növekedés a szakértők szerint 2024 végéig biztosan kitarthat.

A legkisebb tortaszeletét a piacnak a hardverek jelentik. Az MI-re kihegyezett szerverekből és tárolókból befolyt bevétel tavaly a piac 5 százalékát adta. Ahogy a szolgáltatásoknál, úgy a hardverek esetében is arra lehet számítani, hogy a szegmens szállítói idén növelni tudják az összforgalomból való részesedésüket.

A vírus is segíti a terjedést

Az IDC témáért felelős alelnöke szerint a globális járvány nem csupán a távmunkát segítő megoldásokat, hanem a mesterséges intelligenciához kötődő beruházásokat is felélinkíti, mivel a vállalatok ellenállóképességük, relevanciájuk erősítését remélik ezektől a fejlesztésektől. Az MI egyre inkább jelen van a szervezetek minden szintjén és részlegén, ami elősegíti az üzleti célok és az IT folyamatok még szorosabb összekapcsolódását.

Ez még akkor is így van, ha a pandémia első időszakában a gazdasági bizonytalanság miatt egyes beruházásokat óvatosságból elhalasztottak a cégek. Ám mivel az MI ennyire megkerülhetetlen részévé vált a modern gazdaságnak, így a teljes évet tekintve már alig érzékelhető az év első felében tapasztalt hezitálás hatása.

Cloud & big data

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.