Egy évvel a lakossági korlátlan mobil adatcsomagok piacra vitele után a kkv-knak is megnövelt, vagy akár korlátlan adattartalmú tarifákat vezet be a Telenor.

A mobilszolgáltató nemrégiben célzott felmérést végzett a kkv-knál, ami azt mutatta, hogy ebben a körben is folyamatosan növekszik a mobilnet-használat, de jóval kisebb ütemben, mint a cég lakossági ügyfeleinél, ahol tavaly tavasszal jelent meg a korlátlanságot biztosító Hello Data ajánlat.

A rugalmasság, átláthatóság és egyszerűség a nyerő

A szolgáltató mérése alapján 2017 januárja és 2018 márciusa között a lakossági számlás előfizetők esetében ötszörösére nőtt az adathasználat, a kisvállalkozásoknál ez csak háromszoros volt; havi átlagos adatforgalmuk pedig jelenleg harmad akkora. Ezért döntött úgy a cég, hogy a kisvállalkozások számára mától új tarifákat vezet be, a megnövelt adatkeret mellett más ügyféligényeket is figyelembe véve.

A Telenornál úgy látják, iparágtól, cégmérettől, de akár a tulajdonosok életkorától, technológiára való nyitottságuktól függően sokféle igény merül fel a kisvállalkozások körében, de vannak közös platformra vihető elvárások is a szolgáltatók iránt. Ilyen a tarifák igényre szabhatósága, a rugalmasság, a készülékvásárlására fordítható kedvezmény, és az előfizetések átláthatósága, különös tekintettel a rejtett költségekre és az apróbetűs részekre. A kkv-k esetében az is jól látszik, hogy mivel nagyon bizonytalannak érzik a következő éveket, ezért rugalmas előfizetésre vágynak.

A most élesedő két új tarifacsalád egyike elsősorban az alkalmazottakat, a másik a cégvezetőket, tulajdonosokat célozza. A "dolgozói" ajánlat egyedülállósága a rugalmasságban mutatkozik meg: az ügyfelek a hazai szolgáltatói gyakorlattal szemben büntetlenül, szabadon és díjmentesen válthatnak csomagot, akár kisebb tarifára is. Ez utóbbi lehetőség azokat a vállalkozásokat szólítja meg, amelyeknek időszakosan eltérő lebeszélhetőségre, vagy mobilinternetre van szüksége.

Összevonható készüléktámogatások

A cégvezetők, és a mobiljukat intenzíven használók igényeit kiszolgáló MyBusiness Manager tarifacsaládban pedig a megújult készülék-kedvezmények hoznak új színt a hazai szolgáltatói ajánlatokba. A kisvállalkozásoknál ugyanis nagy az igény a készüléktámogatásra, ez most az új csomagokban megemelt összeggel, két év hűségidővel 80 ezer és 120 ezer forintot jelent.

Ugyancsak rugalmas elemként jelenik meg, hogy ezek a kedvezmények összevonhatók és megoszthatók, az is az ügyfél döntése, hogy az összes előfizetés után járó kedvezményeket mire és mikor költi el. Az összeg a szerződés két éve alatt bármikor felhasználható részben, vagy egészben, és nem változtat a hűségszerződés lejártán. Utóbbin az esetleges előfizetés módosítás sem változtat.   

Ami az alapszolgáltatásokat illeti, a hanghívásokra az új tarifacsaládok csomagjainak mindegyikében megkapják az ügyfelek a korlátlanságot, az erre való igényt a már említett felmérés is igazolta, a mobilinternetben ugyanezt a szabadságot viszont családonként egy-egy díjcsomag teljesíti. Ennek megfelelően a korlátlan lebeszélhetőség mellett korlátlan mobilnetes csomag is szerepel mind a Telenor MyBusiness Flexi, mind  a MyBusiness Manager tarifák esetében. A többinél is a korábbiaknál nagyobb lett a felhasználható adatmennyiség 3-tól 10 gigabájtig terjedően.

A szolgáltató azt tervezi, hogy az új tarifára váltó ügyfeleit félévente megkeresi, és szükség esetén tanácsot ad az esetleges díjcsomagváltáshoz.

Mobilitás

Az MI megnehezíti a bug bounty programok működtetését

Nem csak a kibertámadások frekvenciája nőtt. Ömlenek a hibavadász platformokra a mesterséges intelligenciával azonosított sérülékenységek. Jelentős részük szemét.
 
Hirdetés

Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció

A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.

Felhőalapú automatizációs modellek konkrét vállalati felhasználásban - hat folyamat, ahol már bizonyított az AIaaS és az RPAaaS.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.