Ez a nullánál sokkal több, annál a 11 évnél viszont sokkal kevesebb, mint amit a Theranos hasonló ügyben elítélt vezetője kapott.

Az elektromos és hidrogénüzemű teherautókat gyártó Nikola alapítóját, Trevor Miltont hétfőn ítélte 4 éves börtönbüntetésre a manhattani szövetségi bíróság, miután az esküdtszék szerint hazudott a cég technológiájával kapcsolatban. Az ügyészség szerint egyrészt félrevezette a befektetőket, amikor azt állította, hogy a Nikola az alapoktól épített fel egy pickupot, és saját akkumulátorokat fejlesztett ki, miközben egyszerűen megvásárolta azokat. Másrészt átverte őket a Nikola One hidrogénhajtású vontató prototípusával is, amiről a cég vezetője pontosan tudta, hogy nem működik.

Miltont valójában már 2022 októberében elítélték értékpapírcsalás és elektronikus csalás miatt, miközben néhány vádpontban felmentették. A vállalat még 2021-ben beleegyezett, hogy 125 millió dollárt fizet az amerikai tőzsdefelügyelenek, arra pedig mostanáig kellett várni, hogy megállapítsák a cégvezető büntetését. Az ügyészek 11 évnyi börtönt kértek, összhangban azzal az ítélettel, amit a Theranos alapítója, Elizabeth Holmes kapott a Szilícium-völgy egyik legnagyobb átveréséért, de a bíró elfogadta, hogy a Theranos mégiscsak az emberek egészségét veszélyeztette hibás technológiájával.

Nem volt nehéz átverni őket

Az viszont nem hatotta meg a bírót, hogy Milton saját bevallása alapján nem akart ártani a befektetőknek, és csak "mélységes optimizmusa" miatt állított valótlanságokat. Az üzletember óvadék ellenében szabadlábon marad, amíg fellebbez az ítélet ellen. A Nikola Corporation részvényei közben már az 1 dolláros árfolyamot is alulról nézik, szemben a 2020-as, 65 dollárt is meghaladó csúccsal. A frissen tőzsdére lépett társaság akkor egy rövid ideig magasabb értékeléssel működött még a Fordnál is, amíg egy short ügyletekre szakosodott befektetési kutatócég, a Hindenburg Research ki nem borította a bilit.

Ahogy a Hindenburg jelentéséből kiderült, a vállalat minden lényeges kérdésben hazudott a befektetőinek. Igaz, utóbbiak között hozzáértőnek tűnő járműipari szereplők is voltak, de szokás szerint minenki egy olyan vállalkozásra bízta a pénzét, amelynek nem volt kész terméke, és még egy fillér bevételt sem termelt. A botrány középpontjában a Nikola One-ról készült kamu videók és bemutatótermi trükközések álltak, bár ahogy akkor írtuk, ennek is van hagyománya a tech iparban: Steve Jobs például úgy mutatta be 2007-ben az első iPhone-t, hogy a funkciók egy része a valóságban még nem működött.

Piaci hírek

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.