Miközben Mark Zuckerberg és Elon Musk a jelek szerint tök komolyan készül egy ketrecharcos összecsapásra, utóbbi ismét stabilan a milliárdos toplistának élére állt. A világ tavaly óta leggazdagabb embereként az idei első félévben 96,6 milliárd dollárral növelte nettó vagyonát, amit a Bloomberg Billionaires Index július 4-i adatai alapján már csak centiméterek választanak el a 250 milliárd dollártól. A Meta Platforms vezérigazgatója 104 milliárddal a lista 9. helyén szerepel, de ehhez arra volt szüksége, hogy az előző évi visszaesést követően közel 59 milliárdot keressen az év első hat hónapjában.
A Bloomberg által összegyűjtött adatokból egyébként az látszik, hogy a Billionaires Index 500 tagja átlagosan napi 14 millió dollárral gazdagodott a január és június közötti időszakban, ami közel 500 milliárd forintnak felel meg. Ezzel a legjobb fél évet zárhatták azóta, hogy 2020 júliusa és decembere között is betegre keresték magukat, amikor a gazdaság elkezdett magához térni a Covid-járvány okozta sokkot követően. A mostani pörgést is a tőzsde élénkülésével magyarázzák, ahogy a befektetők kezdik lerázni a jegybanki kamatemelések, az ukrajnai háború és a regionális bankválságok hatásait.
Nem valószínű, hogy elkezdenek lassítani
Az S&P 500 inexennek megfelelően 16 százalékkal erősödött 2023 első felében, míg a Nasdaq 100 a valaha volt legjobb első félévét produkálta 39 százalékos felfutással. Az MI-mánia látványosan felpörgette a technológiai részvényeket, és ennek közel sem látszik még a vége: a Tesla részvényárfolyama például 6,9 százalékot emelkedett hétfőn a New York-i technológiai tőzsdén, laza 13 milliárd dollárt csapva hozzá Musk vagyonához. A lista élén egyébként kevés kivétellel a technológiai területen aktív üzletembereket találhatunk, de nehéz elképzelni, hogy a többieknek ne lennének ilyen jellegű befektetéseik.
A Billionaires Index 500 szereplőjének összes vagyona az év közepén 852 milliárd dollárt tett ki, amit értelme sincs forintba átszámolni. A nyertesek mellett természetesen most is voltak vesztesek, akiknek a veszteségei szintén csillagászati léptékűek. Az indiai Gautam Adani, az Adani Group konszern elnöke több mint 60 milliárd dollárt, nagyjából a magyar költségvetés főösszegének a felét bukta el, miután számviteli csalással és tőzsdei manipulációval vádolta meg a Hindenburg Research üzleti elemző. Fillér nélkül azért így sem maradt, és további 60 milliárd dollárral a lista 21. helyén áll.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?