Tavaly ismét minden korábbinál több találmányt próbáltak bejegyeztetni az amerikai szabadalmi hivatalnál. Az IBM évtizedek óta vezeti a toplistát, amelyet azonban már az ázsiai vállalatok dominálnak.

Az IFI CLAIMS szabadalmi ügynökség idén is közzétette saját kivonatát az amerikai szabadalmi hivatal (USPTO) előző éves statisztikáiból. A legtöbb oltalmi bejegyzési kérelmet benyújtó cégek top 50-es rangsorát 2013-ban is toronymagasan vezette az IBM, ahogy azt a tavalyi és a tavaly előtti összeállításokban már megszokhattuk, és a Samsung Electronics, illetve a Canon is magabiztosan őrzi dobogós helyét. Az élmezőnyben tapasztalható kisebb változások mellett a lista idén is szolgál érdekességekkel.

Az Apple például először verekedte be magát az első húsz közé, de a Google nemcsak megismételte ugyanezt a teljesítményt, de egyből meg is előzte riválisát. A nehéz helyzetben lévő BlackBerry ismét bebizonyította, hogy szabadalmi portfólióját tekintve a legerősebb gyártók közé tartozik, és az előző évhez képest kilenc helyet javítva már a huszadik a vállalatok rangsorában. A legnagyobb előrelépést a Qualcomm produkálta, miután találmányainak száma az előző évihez képest 62 százalékkal emelkedett.

Az európai cégek közül a legelőkelőbb helyet ezúttal az Ericsson szerezte meg, miután az elmúlt két évben tizennégy, illetve tizenkét helyet kapaszkodott fel a listán, és már a huszonharmadik. A teljes földrészt tekintve ugyanakkor összehasonlíthatatlanul kevesebb, tizedannyi oltalmi bejegyzési kérelem érkezett, mint Ázsiából – a japán vagy dél-koreai nagyvállalatok önmagukban is felülmúlták a teljes európai kontinenst, és a lista első tíz helyéből hetet foglalnak el.

Az USPTO-hoz egyébként majdnem 280 ezer oltalmi bejegyzési kérelem érkezett 2013 során – a beadványok összesen 60 ezer cégtől származtak, amelyek közül a felső 1 százalék jegyezte az összes szabadalom 40 százalékát.

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.